Minden napra egy film

Minden napra egy film

Agatha és Ishtar átka

2021. november 09. - BBerni86

Nyomozós, szerelmet kereső, kosztümös.

Agatha Christie már elvált asszony, de nem akar az maradni. Szeretne megint szerelmes lenni és boldog lenni. Ez már az írásaiban is látszik: a sikerkrimi helyett egy romantikus regényt kezdett el írni, ami nagyon nem tetszett a kiadójának. Egy alkalmi ismerős javasolja, hogy látogasson el hozzájuk Irakba, ami egy nagyon romantikus helyszín és biztosan rátalál a szerelem. Amikor a regénye elkészültére 2 hónapot kap, el is utazik a helyszínre.agatha.jpg Kapásból egy sérült fiatalemberre bukkan, akit ő visz el orvoshoz. Max 25 éves régész, aki egy barát halála miatt érkezett a helyszínre. Be akarja bizonyítani, hogy nem baleset, gyilkosság történt. Ráadásként a házigazdák is bűneset miatt vannak kikészülve: az asszony kedves állatát, egy majmot akasztottak fel az otthonukban. Agatha, összefogva Maxszel, a rejtély nyomába ered.

Tévéfilmként ez már a második menet, amelyben Agatha Christie lett a főhős. Már írtam a válását és eltűnését feldolgozó filmről, azzal még úgy, ahogy elvoltam. Most viszont itt a következő film, a második házasságának kezdetéről és az iraki régészvilágról, ami borzolja az idegeimet, nem is kicsit.

Agatha Christie 40 volt, amikor másodszor férjhez ment. A férje valóban fiatalabb volt nála, de nem annyira, mint amit a film el akar hitetni velünk. Max Mallowan 4 évvel volt fiatalabb a feleségénél, nem 15-tel. Már amikor mondták, hogy a karakter neve Max, megrázkódtam. Amikor elkezdtek összejönni a filmben, már állt égnek a hajam. Miért nem egy olyan férfit szerződtettek a szerepre, aki stimmel a valósággal? És még bele is írják a történetbe, hogy Max 25 és tele van utalással arra, hogy a párok között hány év van és kinek a javára. Tudom, nem ez a lényeg, de az ilyen kis részletek mennek úgy az agyamra, hogy nem is tudok mást észrevenni a filmen, ezeken pörög az agyam.

Mellette pedig ez egy krimi is, ha úgy tetszik, dupla. Az a kérdés is ott van, hogy ki bántotta a majmot és miért. Mellette természetesen az is, hogy ki mérgezte meg és miért Max régész barátját. Sajnálatosan ez nem idézi, kicsit sem azt a krimi minőséget, amit Agatha Christie nevéhez kapcsolunk. A nyomozás és az egésznek a kivitelezése is unalmas.

Agatha rutinos nyomozóként követi le a nyomokat, és úgy kombinál, mint Hercule Poirot. Gyakran a semmiből is rájön a dolgokra, és nem is egyszer nincs megmagyarázva, hogy miből jött rá valamire. Egy esetben rájön, hogy ki volt a szerető, aki miatt a férj megkérte, hogy beszélgessen el a csalfa feleségével. Mi a válasz, hogy találta ki a szerető személyét? Kizárásos alapon – kösz a nagy semmit!

Az izgalmas fordulatokat is untam, és volt, hogy egyenesen röhejesnek találtam. Pl. Max és Agatha éppen légyotton vannak egy raktárban. A nő észrevesz egy dinamitot, ami lassan végig fog égni és robban. Mi a reakciója? Jobban belekapaszkodik a rajta ügyködő férfiba. Szinte sajnáltam is, hogy nem robbantak fel, mert besült a dinamit.

Nem tudtam eldönteni, hogy a film humora ennyire rossz, vagy nem is szánták humornak a különféle szexuális poénokat – mint pl. a folyók mitológiai eredettörténete. Egyik verzió rosszabb, mint a másik. Ha rossz humor, az se jó, de ha komolyan ilyen bénán csevegnek, az valahol még rosszabb.

Kosztümös, Irakban játszódik, akár jól is nézhetett volna ki a film. Nem lett az. Láthatóan nem Irak a helyszín és legfeljebb a ruhák jelölik a kort.

Hála égnek több Agatha-film nincs, de ezt jobb lett volna nem is látni.

 

Agatha és Ishtar átka – 5/2 kriminek is gyenge, és olyan szinten nem passzol össze az eredeti életrajzzal, hogy zavar.

Agatha and the Curse of Ishtar Trailer - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7916750610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása