Minden napra egy film

Minden napra egy film


Szerencse lánya

2022. november 08. - BBerni86

Menet közben jöttem rá, hogy ezt a történetet én már ismerem. A fura az, a főszereplő neve, ami megragadt az agyamban. Ani, eltorzítva a Tiffany névből. Amint ezt a kettőt egymás mellé tették, és nem csak ’Ani’ volt a neve, bekattant. Jessica Knoll bestseller regénye volt, amit pár éve olvastam –…

Tovább

A tini nindzsa teknőcök felemelkedése

Rendben, elég nagy ez a franchise és minden újabb verzió variál valamit, hogy megkülönböztethető legyen a többitől. Igyekszem is nyitott lenni, ha már ilyesmit nézek, de így is felvontam párszor a szemöldököm. Azzal még megbékéltem, hogy mennyit módosítottak a külsejükön. Ha jól emlékszem, annak…

Tovább

A másik nővér

Úgy tűnik, sikerült belefutnom még egy kegyes halál – egészségügy – igaz történet alapján műsorba. Nem régen láttam, hogy a Katrina alatt mi minden történt, most pedig egy kegyes gyilkos nővér történetét nézhettem meg. A történetet különben nem csak az adja el, hogy sikerkönyv és igaz történet az…

Tovább

Guillermo del Toro’s Cabinet of Curiosities

1. évad

Bár én remekül megvoltam horror antológia nézésként az American Horror Stories második évadával is, azért ez a széria eggyel, kettővel feljebb tette a lécet. Sokszínű, horror, tele ismert és jó színészekkel, és bizony benne van del Toro stílusa is. Bírom én Ryan Murphy polgárpukkasztó harsány…

Tovább

Énidő

Már a plakát sugallja, hogy milyen ez a komédia. Megkésett és kiöregedett. Ha kamaszok lennének a főszereplők, és a kilencvenes években járnánk, akkor jobban ült volna. Így viszont maradnak a kérdések. Mennyi idős a célközönség? A színészeket látva a negyvenesekre tippelnék, és a történet is erre…

Tovább

A parfümkészítő

Semmi utalást nem találok arra, hogy ennek a filmnek bármi köze lenne A parfüm című regényhez vagy a belőle készült filmhez. Ehhez képest nagyon sűrűn úgy éreztem, hogy annak egy lopott, gagyi verzióját nézem. Csak napjainkba helyezve, hogy azért mégse legyen annyira egyértelmű a koppintás. Lehetne…

Tovább

Szöszi

Nem is olyan régen megnézhettük, milyen lehetett az Elvis jelenség mögött, most pedig egy másik ikon világa tárul fel másképpen. Marilyn Monroe a kezdetektől az utolsó tablettákig. A film koncepciója, hogy elkülöníti Norma Jean és Marilyn alakját. Egy sérült, naiv és kedves lány Norma, akinek egy…

Tovább

Jurassic World: Camp Cretaceous

5. évad

Kijött végre a film 3. része, és ezzel együtt az animációs sorozatot is lezárták az 5. évaddal. Mondjuk, én már azt hittem, a 3-kal vége lesz, de rátettek még 2 évadot. Egyenes folytatás, pontosan onnan megyünk tovább, ahol legutóbb elköszöntünk a szereplőktől. Így már minden vázolva van: a mostani…

Tovább

A remény turnébusza

Matthew Quick akkorát ment a Napos oldallal, hogy nem meglepő, más történetei is filmre kerülnek. A remény turnébusza különben pont illik a Netflix tinifilmes stílusába, meg is született a filmverzió. Quick dolgozta át nekik a regényét, és volt vele munkája, azt kell mondanom. A regényt most…

Tovább

Meggyőző érvek

(2022)

Feltűnt már, hogy a Netflix mennyire szereti az egyes sikereit sokszorosítani és másképpen is eladni? Ahogy ráfeküdtek a tini filmekre, és olyan saját sztárokat nevelnek, mint korábban a Disney Channel. A Meggyőző érvek jelen feldolgozása is illik egy ilyen sémába. A Bridgerton jött, látott és…

Tovább
süti beállítások módosítása