Hosszabb szünet után rászántam magam, hogy David Tennant általam félbehagyott sorozatát megnézzem. Vagyis, a Közel-Keleten át haladtam a szereplőkkel Indiába a 80 nap alatt a Föld körül (s01e03-05) történetével. Nem tudok újdonságról beszámolni, hiába a szüneteltetés, akkor is ugyanazokat a gondokat…
Eljött ez is, 7 évad után itt a Billions (s07e12) vége. Bár azt írhatnám, hogy volt egy nagy finálé és egy nagy visszatérés. De inkább úgy döntöttek, kifordított részt csinálnak: azt néztük meg, hogy amit eddig elhitettek velünk, valójában miképpen történt másképpen. Mert mindig volt az eseményeknek…
Hamar behoztam magam a sorozattal. Kb. azt kaptuk, amit az eleje előre vetített. Megvannak a heti esetek, miközben a háttértörténetet is kezdi bővíteni. Mert a jelenben a kamaszok kerülnek kapcsolatba a varázstárgyakkal, és küzdenek az életükért, de a bosszú a Libabőr (s01e03-05) felnőttjeinek szól.…
Hazaértem, sok mindent nem néztem a nyaralás alatt. De egy sorozatpt befejeztem, egy másikat elkezdtem. Aztán majd jöhet a többi évadzáró, mert volt pár. De először nézzük a mostanit! A végéhez ért a My Happy Marriage (s01e11-12). Ha nagyon a lényegre akarok koncentrálni, akkor a záró két rész volt…