Ugyan nem ebben a sorozatban, de az egyik hasonlóban elhangzott, hogy baj van a világgal. Mutatja ezt az is, hogy a sorozatgyilkosok lesznek a sztárok. Az ő nevüket ismerjük, készülnek róluk a műsorok, olvasunk róluk. Rajongóik vannak. Az már nem megy, hogy azokra is emlékezzünk, akiknek elvették az…
Ehhez most nem is tudom, mit szóljak. A film egy pontjától kezdve úgy voltam vele, hogy csak néztem, merre is halad a film cselekménye. Talán eggyel több csavar volt, mint szerettem volna. A végéről meg nem is beszélve.
Pedig nem indult rosszul a történet: szomszéd házaspárok, egyidős fiúkkal, akik…