Nyári melegbe nem kellett volna ezzel a drámával küzdenem. Ősszel, vagy akár télen el tudom képzelni, hogy jobban lekötött volna, de most egyszerűen melegem van ennyire komoly témához.

Nem segített, hogy az egyik olyan zsánerbe nyúltak bele, amit különben az egyik kedvencemnek tartok. Vagyis, a történetben fontos szerepet kap egy tárgyalás. Sandra elég sikeres írónő, aki Franciaországba, a férje szülőhelyére költözött vissza a családjával. Amikor Samuel rejtélyes körülmények között kizuhan a házuk tetőteréből, és meghal, a nőnek nem csak a gyásszal és a fiával kell foglalkoznia, hanem az állam megvádolja gyilkossággal. Az események jelentős része zajlik a tárgyalóteremben, és még azt is érdekesnek tudtam látni, hogy ott mennyire más a rendszer, mint nálunk vagy az amerikai filmekben. Nincs esküdtek, az annyira nem lepett meg. De ahogy a meghallgatásokon mindenki kérdezgeti a tanút és nincs az a szokott, súlyos rend, azt furcsának találtam.

Egy állandó felülvizsgálat és újragondolás a történet. Minden szereplő azon dolgozik, hogy a múltban történteket feltárja és a benne részt vevők szempontjából magyarázza. Egy ponton engem már tudott is idegesíteni, amikor olyanokon rugóztak percekig, hogy Sandra flörtölt-e a szakdolgozatát róla író egyetemistával, a férje féltékeny lett-e, ezért üvöltette-e a zenét. Az ügyész kifejezetten nyomult, és ellenszenvesnek is találtam, amikor a tanúba is bele akarta beszélni, hogy mit érzett ő éppen akkor. Nem egyszer váltam a tiltakozást, hogy éppen befolyásolja a tanút.

Bár a zuhanás anatómiája van a címben, mellette ez Sandra és Samuel kapcsolatának is a vizsgálata. Szóba kerül ott pénzügyi dolgokon át időbeosztáson át gyereknevelésig és megcsalásig minden. Talán azért is tetszett az a rész, amikor Sandra ki is fakad, hogy a kapcsolatából kiemelik a rossz dolgokat. Egy bizonyos fényben néznek rájuk, pedig két ember együttélése, egy család működése ennél sokkal bonyolultabb.

A kiemelt szereplők Sandra, kicsit az ügyvédje és egyben egykori párja: Vincent és a nő fia, Daniel. A középpont azonban Sandra, hiszen az a kérdés, ő mit tett vagy sem. Az egyik oka, amiért küzdelem volt a film, hogy a nőt nem találtam szimpatikusnak. Azt meg pláne nem értettem, miért vannak sokan annyira oda érte. Sandra Hüller sokat beletett, személyiséget adott a karakternek, de akkor sem bírtam ezt a nőt. Bajban lennék, ha rá kellene mutatnom, mi, de annyira idegesített benne. Talán az a visszaidézett beszélgetés, amikor arról volt szó, hogy mindig a férje volt az a kapcsolatban, aki adott. Sandrához alkalmazkodni kellett. Amikor Samuel jelezte, hogy neki már nem megfelelő így, ő is szeretne én-időt, dolgozni, Sandra kb. azt mondta neki, ok, oldd meg, de úgy, hogy engem ne érintsen. Mert ő semmit nem adna fel, hogy a másiknak könnyebb legyen. De az is sokat mond, hogy évek óta élnek Franciaországban, de Sandra még mindig inkább németül beszél. A bíróságon is, hiába kellene a franciát használnia, csak visszavált németre. Van benne egy olyan erőszakos él, amit taszítónak találtam.

De a film kerek, történetet mesél el és beágyazza a jelenbe a kapcsolat anatómiáját. Azt meg is értem, hogy a forgatókönyvet miért jutalmazták Oscarral is. Tipikusan az a történet, ami regényként jobban működne nekem, mint filmen. Egyszer meg lehetett nézni, ha Sandra nem irritálna, akkor többször is. Szépen felfedni, mi történt, hogyan éreztek a szereplők, mi mire utal. Mert azért itt a végére át lehet értékelni, mi mit jelentett – ha már többet tudunk a kapcsolatrendszerükről, dolgaikról.

De nyár is van, kánikula is, ez meg hosszú és több figyelmet igényel a drámához, mint amire most képesnek éreztem magam.