Minden napra egy film

Minden napra egy film


Joker 2.

Folie a deux - Kétszemélyes téboly

2024. november 02. - BBerni86

Fejfájós napom volt, filmet se bírtam igazán nézni, de csak kikötöttem valahogy a Joker második része mellett. Hallottam, hogy musicales a feldolgozás, ha fáj a fejem, meg értékelem a zenét. Nos, mit ne mondjak, ez nem éppen olyan Phoenix zenei produkció, mint a Johnny Cash-film volt... Egyáltalán,…

Tovább

Nő a reflektorfényben

Nem először jártam úgy, hogy egy fesztiválnyertes film számomra túlzottan furcsa, hogy értékelni tudjam. Pedig ebben volt ötlet is, igaz történet alapján készült és valahogy mégsem fogott meg. A történet több szálon halad és talán ebből fakadt az egyik problémám. Azzal vannak megkülönböztetve, hogy…

Tovább

Kóbor árnyék

Ha más haszna nem is lenne a Netflixnek, azt mindenképpen a javára írnám, hogy olyan nemzetek filmjeit is elhozza és megismerteti, akiktől különben esélytelen lenne, hogy bármit is megnézek. Ez a film például indonéz. A történet viszont egyetemes, és a mi kultúrkörünkben is teljesen jól…

Tovább

Párhuzamos életek

Már az is egy jó kérdés, miről is szól ez a film. Mert igen, van benne megtörtént eset, gyilkosság és bűnügyi vizsgálat, de nem ez a film lényege. A gyilkos, az ő története csak egy mellékszál. Mert ezzel párhuzamosan van egy teljesen átlagos, szürke nő is. Mercedes. Kétgyerekes családanya és…

Tovább

aMItől félsz

Rendszeresen jönnek ki filmek, amelyekben a technika veszélyeire hívják fel a figyelmet. Gyakori a netes visszaélés, deepfake és hasonló felvetett probléma ezekben a történetekben. Weitz filmje elsősorban a mesterséges intelligenciát emeli ki, de szépen beépíti mellé a többi elemet is. A…

Tovább

Salem's Lot

Ha jól emlékszem, az alapját képező, magyarul is megjelent regény a Borzalmak városa. De angolul néztem, így maradok az eredeti címnél, nem is tudom, hogy szinkronosan nézhető-e. Bár sejtem, hogy igen. Stephen King ugyanis van akkora név, hogy az új megfilmesítése eljusson hozzánk is. Ez különben…

Tovább

Anyai ösztön

Ehhez most nem is tudom, mit szóljak. A film egy pontjától kezdve úgy voltam vele, hogy csak néztem, merre is halad a film cselekménye. Talán eggyel több csavar volt, mint szerettem volna. A végéről meg nem is beszélve. Pedig nem indult rosszul a történet: szomszéd házaspárok, egyidős fiúkkal, akik…

Tovább

Az oltalmazó

Lassan már azért fohászkodom a mozi isteneihez, hogy Liam Neeson találjon más szerepet is, ne csak akció papákat. Bár még mindig ő abban a zsánerben a legnézhetőbb, azért már van, amit nem kellene. Ebben a történetben pl. azt figyelgettem, mit találnak ki, hogy ne ténylegesen akciózni és verekednie…

Tovább

A csapda

Vegyes érzéseim vannak. A helyzet az, hogy én kifejezetten jól szórakoztam ezen a filmen. Csak, ahogy belegondolok a történetébe és az egyes részletekbe, az agyam sikítozik. Ezt komolyan kellene venni? De ezt a hangot nagyon nyomom lefelé magamban. Mert akkor is szórakoztató. A történet alapja rém…

Tovább

Vörös szobák

Amióta végignéztem ezt a filmet, jelzőkön gondolkodom. Nem igazán hagyja, hogy elkezdjem skatulyázni. Nem akar beférni egy dobozba sem, ahova a thrillereket pakolnám. Az első, hogy nehéz felfogni a történetet, miközben nagyon egyszerűnek tűnik. Egy férfi a tárgyalásán várja, hogy eldöntse az…

Tovább
süti beállítások módosítása