Családi, farmos, szerelmes, gyógyulós.
Annie sikeres szerkesztő, akinek az élete a munkája körül forog. Egy telefon azonban mindent megváltoztat: a 
lányát lovas baleset érte. Grace ugyan túléli, de a fél lábát elveszti. A lova súlyosan megsérült. Barátnője meghalt. A lány képtelen visszatalálni az életbe, Annie nem bírja nézni. A fejébe veszi, hogy a lánya megmentésének a kulcsa a lova. Olvas a suttogókról, és talál is egyet. De Tom Booker nem akar New Yorkba jönni. Annie nem fogad el nemet: felpakolja a lányát lovastul, ő megy a férfihoz. Tom foglalkozni kezd az állattal, közben Grace lelki sebeit is gyógyítgatja. Annie egyre jobban vonzódik a férfihoz, akitől egy világ választja el. Arról nem is beszélve, hogy egy jó ember felesége, akitől ugyan eltávolodott, de jobb apát kívánni sem lehetne nála.
Jó régi film, amit eddig sikerült mindig kihagynom a tévében is. Látatlanul elkönyveltem nyálasnak és szomorúnak, amit látni se akartam. Pedig elvileg olyasmi, ami érdekelne is. Nicholas Evans sikerregényének adaptációja, és most végre rászántam magam, hogy meg is nézzem. Azt mondogattam magamban, Evans nem Sparks, nem feltétlenül lesz nyálasan szentimentálisan romantikus az egész film.
Mindig nagyon nézem a stáblistát, és az első pozitív meglepetés az volt, mennyi sztár szerepel ebben a filmben. Ráadásul nagyon korrekt alakítások is vannak benne. Robert Redford pont ilyen figura a fejemben – csendes, jóságos, erőt sugárzó és adó. Jól áll ez neki, bár gonosznak is szerettem a Marvel világban. Kristin Scott Thomas nem szimpatikus nekem, de belekötni nem tudok most. Scarlett Johansson itt tűnt fel. De volt még itt Chris Cooper, Sam Neil és egy kis szerepben Kate Bosworth is. Impozáns a lista.
Majd a történet is megfogott. Emberi volt, drámai és értelmes. Meg lehetett érteni az anyát, akinek olyan problémát kell megoldania, amelyre a munka nem készítette fel. A lányt, aki túl sok mindent elvesztett. Jó ellenpontjuk Redford nyugodt figurája, aki figyelemmel elkezdi mindenki sebeit meggyógyítani és biztos pontként nyugalmat ad, a nézőnek és a karaktereknek is. Konfliktusok, megoldások, érdekesen, mindenre elég időt hagyva.
Csak sajnos aztán a film felénél dominálni kezdett egy szerelmi szál, ami akkor tűnt fel. Őszintén: nem meglepő, hogy Annie beleszeretett a suttogóba – és nem csak Redford karizmája miatt. Az egész karakter olyan nyugalmat és öntudatot árasztott, amit a nő is keresett a maga életéből. Figyelt rá, kedves volt. Az már nehezebben érthető, a férfinak mi tűnt fel a nőben. Bár, lehet, hogy nem is kell indokokat keresni. Ahogy Booker is megfogalmazza egy ponton, ez nem arról szól, hogy összeillenek vagy sem, csak szereti. De ez a filmnek nem tett jót. Elkezdett csepegni, és olyan konfliktusokat behozni, amelyek nem kellettek nekem. Annie és a férje, ahogy a család Tomot óvná. Igaz, azt díjaztam, ahogy kezelték. Nem lett forró viszony, sírós dráma, ennél finomabb a film.
Hosszú a film nagyon, a mai igényekkel szembenézve lehetne tempósabb, de maga a filmes nyelv igényli ezt a lassabb formát. A táj is szereplő, a vidékek is kifejezik, hol tartunk éppen a gyógyulási folyamatban. Hangulatuk van, a jelenetek így kapnak súlyt.
Szép a zenéje is, utolsó érvként, miért volt érdemes megnéznem. Pozitív csalódás.
A suttogó - 5/4 meglepő, de az eleje kifejezetten tetszett. Lekötött, szépen filmezett. A szerelmi szál fájt.
