Vallásos, mártíros, kosztümös.
17. század, Japán. A jezsuita rend igyekszik megtéríteni a szigetország lakóit. A kezdeti sikerek után azonban az állam keresztényüldözésekbe fog. Elfogják, megkínozzák és ölik a híveket, a papokra még rosszabb sors vár. A két fiatal pap, Rodrigues és Garrpe így is Japánba akarnak menni, ahol mesterük és gyóntatójuk, Ferreira atya állítólag megtagadta a hitét. Ők az utolsók, akiket a portugálok ide küldenek. Falvakban rejtegetik a két atyát, akik titokban misét tartanak, osztják a szentségeket, és nem tudnak mesterük nyomára akadni. Az inkvizíció viszont az 
ő nyomukban van. A falusiak mártíromságot vállalnak értük, és a két atya hite beleremeg a kérdésbe: miért hagyja ezt isten? Miért csak némaság a válasz az imákra? Mikor a túlélés érdekében szét kell válniuk, és Rodrigues az inkvizíció kezébe kerül, minden eddiginél nagyobb kihívás elé kerül a hite.
Martin Scorsese talán az egyik legszemélyesebb filmjét tette le ezzel a filmmel az asztalra. És nem is lett könnyű film, semmilyen tekintetben. Azt még az is érezni fogja, mennyire sokat jelent a készítőjének ez a film, aki nem lesz fogékony se a film történetére, se a benne megfogalmazott kérdésekre.
Mert konkrétan azt teszi a középpontba, ami az egyik legnagyobb kérdése azoknak, akik nem hisznek Istenben. Ha van, és jóságos, miért kell az embereknek ennyit szenvedni? Miért nem válaszol az imákra? Miért csak a némaságot halljuk tőle? A film minden fontos karaktere szembekerül ezzel a kérdéssel, és nagyon sokféle válasz születik.
Lesz, aki meghal a hitéért. Nagyon durva módszereket találtak ki a Japánok, hogy végezzenek velük. Igazán most, hogy aludtam is egyet a filmre, csap meg annak a borzalma, amit láttam benne. Az a fejjel lefelé lógatás, miközben megvágták őket a nyakuknál, hogy gyors haláluk se lehessen. A keresztre feszítés a tengerbe. És vannak, akik imával az ajkukon, ilyen nagy szenvedések közepette képesek meghalni. Van, aki folyton megtagadja a hitét, elárulja a többieket is, aztán mindig bocsánatért könyörög. És van, akik inognak, hisznek, de kétkednek.
Érdekes a film vége is, amit Rodrigues és Ferreira választanak. Az is egyfajta némaság és mártíromság, amit szerintem azért vállalnak, hogy ne mások fizessék meg a hitük árát. Mert a japánok ráéreztek arra, hogy nem az fáj nekik legjobban, amikor őket bántják. Nekik a mártíromság nem teher. De azt nézni, hogy mások szenvednek helyettük, az kínzás. De a film nem szájbarágós, máshogy is lehet értelmezni a végét, mindenki maga dönti el.
A film tudja ötvözni a tartalmat és látványt az elmélkedős részekkel. Ugyanolyan fontos benne, hogy mit tesznek a papok, mint amit magukkal viaskodnak.
Szép a kivitelezés. Egész máshogy kosztümös, mint egy Európát ebben a korszakban bemutató film, de hitelesnek és autentikusnak hatott. Ahogy nézi az ember, nem is tűnik fel, de egyes képek beleégnek a retinába. Túlzás lenne azt mondani, hogy kísértenek, de tényleg ott fog mocorogni a tudatban a kétség. Ennyi szenvedés, miért?
Scorsese a szereposztást se bízta a véletlenre. Andrew Garfield korosztálya egyik legerősebb színésze lassan, és Adam Driver, Liam Neeson szépen asszisztálnak neki.
A film remek, számomra túl vallásos. Ilyen hitet nem tudok felfogni, talán nem is akarom.
Némaság - 5/3 a film talán jobb, Garfield nagyot játszik ebben is, de nekem néhol már fájt nézni.
