Már az érdekes, hogy mi alapján készült ez a film. Egyszer volt, hol nem volt egy egyetemista, aki fényképészetet tanult. Ő találta ki azt, hogy egy dinamikusan növekvő motoros banda (Outlaws) életét örökíti meg. Könyvet is adott ki a képekről.

Az Outlaws volt a minta, amiből a filmbéli Vandals megszületett. Még azt is bevették a történetbe, hogy a fiatal srác velük lóg és készíti a képeket. A keret is dupla: a múltban interjúzik Kathy-vel, és a jelenben megkeresi újra a nőt, aki elmeséli neki, hogy kivel mi történt akkor, amikor már Danny befejezte a fotózást. Így le tudja fedni a klub történetét: elmesélték neki a kezdeteket, a növekedést megélte velük és Kathy történetéből majd kiderül, hogyan lett egészen más a Vandals.

A filmet is két részre érdemes ezért bontani: az első az eredeti szándékú banda. Amikor olyan emberek közös klubja volt, akiket összekötött a motorozás iránti szenvedély. Akik szabadon akartak és tudtak is élni. Szó se róla, nekik is voltak balhéik, de ez még nem egy bűnbanda volt. Sokkal inkább arról szólt a történet, hogy segítsék egymást, megélhessék a szenvedélyüket, amit a társadalom normasértőnek bélyegzett és a rendőrség rájuk is volt szállva.

Csak aztán a banda kezdett túl nagyra nőni, és a Vietnámból hazatérő veteránok és a fiatalok más értékrendet hoztak. Nőtt az erőszak, egyre többen drogoztak is, és nem csak füvet szívtak. Bemeveredtek és szélsőségesek lettek a szabályok. Johnny, az alapító még próbálkozott a rend fenntartásával, de ő maga is érezte, hogy ezzel a nemzedékkel már nem boldogul. Így elő is van készítve, hogy majd megdöntik – nagyon aljas módon, valaki sokat nézte az Indiana Jonest – az uralmát, és a klubból szabályos bűnbanda lesz. Belecsúsznak abba a világba, amit a Kemény motorosokból lehet ismerni.

Azt nagyon elkapta a film, hogy mi a motoros életérzés. Miért adtak fel annyi mindent érte a film szereplői, és milyen az a szabadság, amire nekik szükségük volt. Hogy miben más az olyan klub, amiből a sztereotípiák születtek. Mert motoros klub és motoros klub nem ugyanaz.

Más szempontból nézve karakterközpontú is a film. Johnny, aki ezt az egészet megálmodta. Egy látszólag zord, de a klubért szívét-lelkét kitevő férfi. Hardy személyében olyan színészt is találtak hozzá, aki simán hozza ezt a kettősséget. Benny, aki nem akar felelősséget, aki a saját szabályrendszere szerint szabadon akar létezni, aki ehhez annyira hű, hogy a balhékat is bevállalja érte. Egyszer pl. szinte halálra verik, majdnem elveszti a lábfejét, mert nem hajlandó levenni a motoros dzsekijét. Austin Butler alakításában ő hozza a motorosok romantikáját, akit mindenki megbámul, de kezdeni vele már nem érdemes alapon. Végül, egyfajta állandó narrátorként Jodie Comer alakításában Kathy, akit Benny párjaként éli velük végig a történetet. Ő azt képezte le remekül, ahogy a motoros férj mellett ő is változik. De hozzá tartozik az egyetlen olyan elem a filmben, ami rémesen idegesített. A szinkronhangja és ahogy beszél. Cathy elvben a normakövető, rendes lány, végzettséggel és jövőképpel. Erre a szinkronban úgy beszél, mintha most szabadult volna a mélyszegénységből és a lepratelepről. Ha csak hallom a filmet, messze ő tűnik a beszéde alapján a legtanulatlanabb, legmélyebben levő személynek, holott ő éppen ennek az ellentéte a történetben. Azt nagyon nem találták el nálunk.

De, ha már színészek, bámulatos, ki mindenki be nem ugrott egy-egy motoros szerepre. Norman Reedus szinte csak átgurult a The Walking Dead díszletből, de Michael Shannon, Boyd Holbrook, Emory Cohen is felismerhetően ott van a bandában többek között.

Nem látványfilm, hangulatában közel van egy drámához. A színészekre koncentrál és némileg maga a motorozás romantikája fért még bele. Nekem meg kicsit környezetbe helyezte a motoros klubokat, a Kemény motorosok is jobban érthető így.

(Eredetileg nem akartam ilyen írni, de ahogy nagyobb méretben megláttam a posztert: itt az a kivételes helyzet van, amikor a filmen mindenki jobban néz ki, mint a poszteren.)