Világmentős, alternatív világos, áldozatos.
Will Porter olyan fizikus – ráadásul jó nevű – aki mellette katonai pályafutással is büszkélkedhet. Pilótaként járt már a világűrben is. Élete kihívásával mégis most találkozik: megözvegyült húga támaszának kell lennie, és unokaöccsének apapótlékként kell példát mutatnia. Egy cég is azzal kísérti meg, hogy segítenek a gyerek traumáit leküzdeni, ráadásul olyan projekt szereplője lehet, ami egyszer adatik meg az életben. Van egy új módszer, egy alternatív energiaforrás. Egy párhuzamos dimenzió teremtése, melybe csak a környezetet másolnák be, melyről leszívhatnák az energiát. Will az, aki képes átmenni abba a másik dimenzióba, és elhelyezni egy kiegyenlítőt, hogy a készülék mellékhatásait megállítsák. Ám odaát azzal szembesül, hogy az emberek is másolódtak, és ő sem kiegyenlíteni jött igazából.
Még egy olyan film, amit azért néztem meg, mert bírom a főszereplő színészt. És megint egy olyan élmény, hogy a film után fogom a fejem, és nem értem, minek kellett ezt elvállalnia. Amikor annyival jobb lehetőségei is lennének…
Maradjunk akkor a színészeknél? Miért is ne! Egyetlen ismerős név van a stáblistán, és arc a filmen. Dan Stevens kapta a főszerepet, akit mindig megemlegetek a Downton Abbey egyik legszimpatikusabb karaktere kapcsán. De az óta volt Disney herceg is, meg legyőzhetetlen mutáns és orvosi kísérletektől bekattant pszichopata ex-kommandós is. És bármelyikben emlékezetesebb volt, mint ebben az alkotásban. Kezdve azzal, hogy a karakterének nulla dimenziója volt. A jófiú, aki mindenkit meg akar menteni, és ezért magát sem rest feláldozni.
De nem is a semmilyen karakter volt a legnagyobb bajom, hanem a filmnyelv. Kezeket fel, kinek van Duke Nukem emléke, vagy ki látta azt az agyament filmet, aminek nem emlékszem a címére, de arról szólt, hogy az orvosi kísérletekből felébredő, magát embernek hívő klón a felesége kiszabadítására indult? Mindkettő azért emlékezetes, mert úgy van filmezve, mintha azt látnánk, amit a főszereplő lát. Így belőle a közbe előtűnő kezét látjuk, a kép rázkódik a mozgásával együtt. Már írtam, hogy nekem szabályosan hányingerem van az ilyen kamerázástól, rosszabb, mint a hintán feküdni, míg löknek. Most is fizikailag voltam rosszul tőle, és az összes alternatív dimenziós jelenet ilyen formában készült, ezzel is megkülönböztetve a jelentől. Rossz volt nézni.
Fájt a történet butasága is. Ismertek olyan filmet, aminek az elején lelövik a poénját, de erre csak menet közben döbbensz rá? Itt már a címmel ez történik. Hősünk azt hiszi, egy olyan eszközt kell telepítenie, ami kiegyensúlyozza a világokat. De nem, ez egy Kill Switch. Magyarázatra szorul? Jó, nem angolosoknak ez egy gyilokkapcsoló. Amelyik világba beüzemelik, annak annyi.
És fájdalmasan béna meneküléseket kell végignézni, amíg alaphangon zseni – nem tűnik annak – Will eljut a csatlakozási helyhez, és rájön, igazából mit is akarnak vele csináltatni.
Bár nem ennek kellene még felötlenie bennem, de utáltam azt is, ahogy Will feláldozza magát pátoszos körítéssel. Mintha lett volna választása, mintha a családját mentené – holott öngyilkos-kapcsolóval mikor volt bármi esélye is túlélni? Semmikor.
Csalódás, minden téren, most, hogy belegondolok, a kapott 2 pontja is túl sok.
Kill switch - 5/2 a látvány olcsó és érdektelen. A történet unalmas. A főszereplő miatt néztem végig, tény.
