Minden napra egy film

Minden napra egy film

How it ends

2018. szeptember 07. - BBerni86

Úton levős, katasztrófás, mentőakciós.

Will és Sam évek óta együtt élnek, most érkezik az első közös gyerek, és szeretnék még szorosabbra fűzni a szálakat. Will megkérné a lány kezét az apjától. Tom többszörösen kitüntetett egykori tengerészgyalogos, aki nem bírja a lánya udvarlóját. Lánykérés helyett most is veszekedésbe torkollanak az események. Ám valami mindent megváltoztat. Sam elérhetetlen, valami katasztrófa történt arra. Tom azonnal csomagol, és miután biztonságba helyezte a feleségét, útnak indulnak. Will és Tom rendszeresen küzdenek az autójukat elvenni akarókkal, a kordonokkal, és csak azt látják, hogy valami baj van. Miközben rádöbbennek, hogy csak egymásban bízhatnak, összebarátkoznak annyira, ahogy 5 év alatt nem sikerült.howitends-netflix-1.jpg

Ez meg mi volt? Tudom, vannak ma már agyament filmek, de ez ultra alacsonyra rakta a lécet. Minden téren csalódás, komolyan nem is értem, hogyan sikerült ébren maradnom alatta. Mindenbe bele lehet kötni, ami ebben a filmben van.

Kezdjük is a cselekménnyel! Az egy dolog, hogy van valami rejtélyes katasztrófa. De itt aztán semmit nem tudunk meg róla, vagy az okairól. Van a katasztrófa és kész. Mégis, mit érintett? Leállt minden elektronika? Akkor hogyan mennek ott a kocsik? Földrengések? Köd? Közbe mutatnak egy elemet, de az egésznek semmi értelme. Aztán, a film szűk cselekménye, a mentőakció maga. Úgy idiótaság, ahogy volt. Miért nem szerelkeznek fel rendesen? Ahogy átengedik őket a határon, ahogy többször, nagyon hasonlóan akarják kirabolni őket – komolyan fájdalom volt nézni.

Aztán, a karakterek. Amit háttérből megtudunk róluk, és ahogy viselkednek, abban nincsen semmi összhang. A kitüntetett katona, aki Darwin-díjra jelölhető halált hal? Az ügyvéd, aki annyira naiv, mintha ő lenne a legnagyobb emberbarát a környéken? Most komolyan, hányszor állnak meg segíteni az embereken, amikor messziről bűzlik az egészről, hogy csapda az egész? Tudom, amíg az egyik karakter bele nem hal egy ilyen akcióba. Két, elvileg rátermett és okos ember, aztán ekkora idiótaságokat művelnek. Az sincs indokolva, miért van köztük az ellentét. Évek óta elvileg családtagok, de marják egymást indok nélkül? Vagy a lány, aki olyan könnyen túllendül imádott apja halálán, mintha csak elkésett volna a munkából. De a halálokat is ilyen könnyen kezeli mindenki. Elvileg a fél országnak annyi, de ezeken a figurákon semmi sem látszik.

A látvány – volt egyáltalán? Ha csak a címből indulok ki, látni kellene a világvégét. Hát nem láttuk. A végén van az a köd/szmog, ki tudja milyen felhő és ennyi. (Az különben is idegbaj, hogy egy régi, félig roncs kocsival lehagyják. Kb. az a szint, mint a 2012-ben a vulkánkitörés lefutása. Fizika, ugyan, ki ismeri azt Hollywoodban?

Színészek. Van egy név, meg egy ismertebb arc. Theo James a Beavatott sorozattal lett ismertebb, de az a filmsorozat bukásba fulladt. Nekem sokkal emlékezetesebb volt, amit a Golden boy sorozatban nyújtott – mellesleg, azt is elkaszálták. Ő az a szépfiú, akinek a külseje megvan egy jó szerephez, de valami még hiányzik neki. Egy jó karakter, valami plusz. Forest Whitaker pedig már mindent vitt, amit lehet. Sokkal többet tud, mint amit itt nyújt.

Egyszer végig lehetett nézni, de hogy érdemes volt-e? Szerintem nem.

 

How it ends - 5/1 a főszereplő személye bevonzott, aztán a filmet látva minden más taszított. Utáltam.

https://www.youtube.com/watch?v=WJyyJ7lexnM

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6714226455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása