Szellemes, fenyegetett, nyomozós, kamaszos.
A világ 8 évvel korábban örökre megváltozott. Egy laborban az élet és halál válaszvonalával kísérleteztek, és rést szakítottak a kettő között egy robbantás során. Aki a hatósugárba került, meghalt, de egy árny visszamaradt utána. Roni így vesztette el az apját, akit minden reggel lát reggelizni és újságot olvasni az asztalnál, de többé 
már nincs velük. Az iskolában éppen a lelkekről tanulnak, amikor a lányban felvetül egy kérdés: ha idővel fogyniuk, halványodni kellene, miért vannak egyre többen? Náluk is feltűnik egy új mara, akit fenyegetőnek érez. Az új diák, Kirk segítségét kéri, aki arról hírhedt, hogy túlzottan érdeklődik a szellemek után. A páros nyomozni kezd, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és egy szellemhez, akinek Ronira fáj a foga – és egyre kevesebb idejük maradt megmenteni a lányt.
Mi történik akkor, ha úgy választok filmet, hogy még azt se olvasom el, miről fog szólni, csak hagyom, hogy a plakát elhitessen velem valamit? Néha meglepődök, néha csalódok – most meglepődtem. A plakát után azt hittem, valami természetfelettis horrorra ülök be, szellemekkel. Az elején még a film is ilyen volt, ha lassan meg is fogalmaztam, hogy inkább sci-fi horror keverék, mint szellemes ijesztgetés. De aztán thriller lett belőle.
És a tetszési hullám is mozgott a zsánerugrásokkal – a horror/sci-fi vonal nem igazán tetszett. A kamasz, középiskolás szál kínosan mosolygós – miután a hősnő kijelenti, hogy Kirk nem érdekli szerelmi aspiránsként, kitaláljátok merre haladnak? Aki a csók és egyre nagyobb vonzalom vonalra tippel, nyer. Annyira zsánerkövető, a megszokott fordulatokat beleerőltetve, mint az a majdnem csók is, hogy az nem tud jó lenni. De valami biztonságérzetet adott, tudtam, mire számíthatok, és minden kínossága ellenére el voltam vele. A thriller részhez érve már le is kötött a film. Ott már egy gyilkos utáni nyomozás került a középpontba, ami érdekelt. Volt ugyan sci-fi vetülete a szellemekkel, de az még belefért. A végjátékra szépen össze is értek a zsánerek, az még tetszett is. A csavar is működött.
Még azt is merem írni, hogy az valahol vigasztaló, ahogy kisül belőle, hogy egyes szellemek miért maradtak és mire várnak. (Kirk apján még mindig vigyorgok, az kész volt.)
Természetesen, a vége egy olyan happy end, amiben egy szálat nyitva hagytak, ha egyszer folytatni támadna kedvük a filmet. De nem is hiányzik belőle, minden lényeges vonal zárt, és nem is hiszem, hogy bárki is folytatásra játszana.
Hangulatában, cselekményben, zsánerben vegyes, és minden kínos pillanata ellenére szórakoztató film. Írom ezt úgy, hogy én gyakran komédiaként mosolyogtam rajta, bár szerintem az eredeti szándék nem a nevettetés volt. A CGI részekre értelmesen költöttek, jól néznek ki az elfoszló szellemalakok. A látvány tehát rendbe.
A stáblista is korrekt. Bella Thorne nevével és főszereplésével adják el. Játssza, amit szokott. Nagyon eszembe jutott róla a legutóbbi Amityville. (Még a bugyiban, pólóban alvós mászkálós rész is stimmel – azért remélem, nem ez a színészi repertoárjának csúcsa.) A haja feketén fura, de ez legyen a legnagyobb bajom. Mulroney korrekt, és jót mosolyogtam azon is, hogy most nem apokaliptikus környezetben látom Richard Harmont.
A végére feljavul: vannak gyenge részei, de összességében elvoltam vele.
Látlak - 5/3,5 az elején kicsit zavaros, néhol kínosan erőltetett, de aztán egészen nézhető a végére.
