Zenés, világsztárrá válós, magánéleti gondos.
Farrokh Bulsara érzi, hogy többnek kellene lennie, mint a reptéri szállítómunkás, akinek az életét éli. Freddie lesz
az új neve, egyedi stílust igyekszik kialakítani. Egy este gratulál a bárban fellépő zenészeknek, akik pont akkor vesztették el az énekesük. A fiatalember énekel pár sort, és már a zenekarban is találja magát. Viszi a magabiztosságát, az ötleteit, a hangját és valami elindul. Nagyban álmodik, és mire feleszmélnek, albumuk van, menedzserük és turnéznak. A Queen hatalmas siker lesz, és egyre születnek a nagy dalok. De a siker az árnyoldalait is megízlelteti – emberek, akik kihasználják. Magány, amelyet droggal és bulikkal, alkalmi kapcsolatokkal igyekszik elűzni. Egyre több konfliktussal a banda többi tagjával. Nagyon mélyre süllyed, de Freddie kész felállni a padlóról még egyszer.
Kicsit belenéztem a kritikákba is, pedig nem szokásom. És rosszul tudok attól lenni, hogy a filmen a legtöbben azt kérik számon, hogy miért nem mutattak meg több drámát, botrányt, ellentmondást az igazi Freddie Mercury életéből. De most komolyan, mégis, mit akartak nézni? Ha annyira valósághű lenne, akkor már nem egy szórakoztató filmről beszélnénk, hanem egy dokumentumfilmről. Ahogy olvasgattam, az jutott eszembe, ezek a fanyalgók azzal a típusú filmmel lennének boldogok, aminek a technikáját az AHS Roanoke eleje megmutatta. Színészek eljátszanák a sztorit, a valódi személyek meg mesélnének mellé.
De könyörgöm, a Bohém rapszódia egy szórakoztató film, nem életrajzi dokumentum! Ilyennek kellett lenni, hogy jó érzésű nosztalgiával meg lehessen nézni és tudjunk rajta mosolyogni, emlékezni, esetleg könnyezni. Ki nézte volna szívesebben a több meleg jelentet? Ami bekerült, amikor moziba néztem, sok nézőknek ez is sok volt és a sima férfiak közti csókon felzúdultak. Vagy fájdalmas, magányos, betegséggel teli drámát.
Nekem tetszett, hogy sok mindent érintettek, de nem lett egyik ágba se túlzott elmélyülés. Talán kicsit felületesebb így a biográfia, de sokkal fogyaszthatóbb és szórakoztatóbb is. Így is érzelmileg betalál, amikor Freddie vall a bandának. Így tudok nevetni a drámakirálynő húzásokon, a jó beszólásokon. A dalok meg adják maguk, és jók voltak a sztorik, ahogy a máig ismerős és játszott dalok születtek.
A filmzene külön is megér egy misét. Elég egyedi dolgot találtak ki a készítők: az énekest játszó Malek, egy Mercury imitátor és maga Freddie hangját keverték össze. Így Malek is a magáénak érezhette az alakítást és a zenélést, és nem csak kilopták az eredeti Queen hangzást. De ismerős is, nem bántja a fülünk mássággal, miközben igazából nem csak játsszák a Queen slágereket, hanem újrajátsszák.
Az egész történetnek sikerült ívet adni, méghozzá elég elegánsan. A semmiből indulást, a siker magassága, majd a mélyrepülés, ahonnan sikerül felállni. Az igazi talán hullámzóbb volt, de egy filmbe így letisztult és követető.
Nekem bejöttek a színészi alakítások is. Rami Malek egész más karaktert formál meg, mint a sorozatában, és ezt is teljes átéléssel, szerintem remekül hozta. Ő is, a kosztümösök és a díszletesek is mindent megtettek, hogy megidézzék a kort és a csillagot. Jók a többiek is.
Nekem tetszett a film, annak is bátran ajánlható, aki nem Queen nosztalgiázni akar.
Bohém rapszódia - 5/4,5 szórakoztató film, remek zenékkel, humorral, drámával, Malek nagyot játszik benne.
