Politikai, botrányos, mozgatórugós.
Mindenki körötte forog és akar tőle valamit. Minden összpontosul a kezében: nem egyszerűen az ország leggazdagabb embere, de a politikai hatalom is a kezében van. Amit abszolút ki is használ, mindent és mindenkit megszerez, amit csak akar. De egy ponton szembe kell néznie magával is, a botrányokkal. Hogy néz mindez kívülről, mit gondolnak róla? Érdekelje ez egyáltalán? Gyönyörű, fiatal szépségek veszik körbe, a környezete szó
szerint nyal neki – ki gátlástalanabbul, ki finomabban. De érik támadások is. Ledöbben, amikor felesége – egyben három gyermeke anyja – közli, hogy válni akar. Azt is meg kell élnie, hogy egy lány nemet mond neki, mert a nagyapjára emlékezteti a kinézete és a szaga is.
Először is, a politika nem az én világom. Nem is szoktam politizálni, nektek sem. Maximum olyan rendszerekről, mint a náci vagy a szovjet, ami ma már nem olyan ideológia, mint volt 50 éve. Van távlat.
Ehhez képest itt van ez a Berlusconi életéről szóló film, amivel valamit kezdeni kellene. Csak éppen mit? Ahogy említettem, nem a politika van az érdeklődésem fókuszában, de könnyeden felismertem én is a karaktert. Ami valahol jó – egy életrajzi filmnek nem áll jól, ha nem emlékeztet az emberre, akiről készült. De úgy vettem ki, itt azért nem az volt a cél, hogy a politikusi karriert lekövessük.
Az embert kellene meglátni minden címke mögött. De milyen ez a Silvio? Szimpatikus, ellenszenves? Nekem leginkább közömbös volt. Számomra komoly gond is, hogy se szimpátiát, se ellenszenvet nem éreztem a karakter felé. Voltak rossz húzásai, néha látszott belőle valami emberibb is. De összességében nem tudott érdekelni, mi lesz vele.
A holdudvara hatalmas, gyakran nem is tudtam követni, ki kicsoda és mit akar. Van olyan karakter, akiről az elején azt hittem, fontos szereplő lesz, aztán a film nagyjában nem is szerepelt. Ehhez kellett volna a több aktuálpolitikai, gazdasági tudás, ami nekem nincs, így gyakran el is vesztettem a fonalat.
A cselekményt se tudom normálisan elmesélni – két okból. Egyrészt, nagyon untam a filmet, és rendszeresen azon kaptam magam, hogy teljesen máshol jár az agyam. Másrészt, nem is nagyon van neki. Életképeket ragad ki, nem fedeztem fel semmilyen alapszálat, mi a konfliktus, vagy miről szól a film. Ez egy karakterrajz és ennyi.
Amit viszont tudtam értékelni, az a filmes tudás ebben az alkotásban. A filmzene jól esett a fülemnek – nem a vad buliké, de voltak benne nagyon szép szimfonikus betétek, amik aláfestették a látványt. Mert csodaszép tájakból, szép emberekből nem volt hiány. Mintha a szépség filmezése már automatikusan menne a rendezőnek.
Sorrentino filmjeinél mindig elmondom, vizuálisan mennyire tetszettek. A Silvio és a többiek is – legyen az egy női test, egy lakás vagy a művészet szépsége, itt teljes pompában ragyoghat. A képeknek sikerült az, ami a történetnek nem. Azok között több megragadta a figyelmem, és elnéztem a beállításokat és a megjelenítéseket.
Casting – tele olasz színésszel. Durva, de egy volt csak, akit már láttam másban.
Nem sok mindenre jutottam vele. Vizuálisan van benne szépség, de ennyi jött át nekem.
Silvio és a többiek - 5/2 a külsőségei, a zenéi és a beállítások, ahogy a szépséget mutatja, remek. De a történet…
