Minden napra egy film

Minden napra egy film

The kids are alright

1. évad

2019. június 02. - BBerni86

Családos, sok gyerekes, ügyeskedős.the_kids_are_alright.jpg

Az 1970-es évek, amikor Timmy még kisgyerek volt, de már tudta, mit akar kezdeni az életével. Vár rá a show és a hírnév! Kellett is valami, hogy kitűnjön otthon a testvérei közül: 8 fiú osztozott ugyanis egy anyán és apán a családban. A legnagyobb már lelkésznek készülő egyetemista, a legkisebb még kisbaba. A mindennapjaikat az zavarja meg, amikor Lawrence hazaköltözik a szemináriumból, és közli, ő nem lesz pap. Most kitalálja magát. A szülők eleinte aggódnak, de aztán mindig jön valami újabb vészhelyzet: Timmy tévés fellépésétől kezdve Eddie barátnőjén át Joey ügyeskedéséig vagy éppen Frank újabb ötleteiig. Már csak az okoz nagyobb izgalmakat, amikor Peggy kitalálja, hogy vezetni tanul és Mike a fizetése megemelésekor attól kezd tartani, hogy kommunistának hiszik.

Mi Hollywood egyik nagy, családi filmes szabálya? Hogy gyerekekkel és kutyával mindent el lehet adni. Ebben a sorozatban ugyan blöki még nem bukkant fel, gyerek annál több van. Hiszen a Cleary család nyolc csemetével büszkélkedhet, akik ráadásul mind fiúk. El lehet képzelni, milyen helyzetek adódnak egy ekkora háztartásban, a hetvenes években…

Igaz, a sorozaton nem venni észre, hogy milyen időszakban játszódik. Pár olyan külsőség van, ami utal az időre. A tévé, a nagy fekete-fehér doboz, éppen most kezdik el bevezetni a színeseket. A nagyobb fiúk öltözködése – Lawrence csőnadrágjai, esetenként hippi megnyilvánulásai… azokról eszembe jutott, hogy szerencse, nem ebben a korszakban és divatban kellett léteznem. Vagy a telefon: itt még nyoma sincs a mobiloknak. De különben a családi élet, a testvérek közötti rivalizálás vagy éppen összetartás egyetemes, az ugyanolyan ebben az időszakban, mint lenne ma is.

Amitől működik a komédia, hogy nem mennek el nyálas irányban. Egy összetartó családot látunk, de mindenféle viszonyok vannak a családtagok között. Nem olyan édesen szeretik egymást, mint abban a régi, sajna a címe nem jut eszembe, sorozatban, mely egy lelkész nagycsaládjának mindennapjait követte le. Ők bizony komolyan veszekednek, és Peggy előszeretettel neveli a gyerekeit passzív-agresszívan.

Változatos a cselekmény, annak ellenére, hogy ritkán mozdulnak ki a szereplők a családi ház fala közül. Azt látjuk, otthon mit alkotnak, és melyik gyerek milyen projektekben vesz rész. Mindenkinek megvan a maga heppje: Timmy, aki előadó akar lenni, így mindenféle dolgot kipróbál. Bábozik, előad, énekel, táncol. Mivel az ő felnőtt énje a narrátor, és néha utalgat is előre annak kapcsán, mennyire nem volt menő a középiskolában ilyesmikkel, nagyon érdekelne, hogy felnőttként mi lett belőle. De erre egyelőre nincs válasz, majd talán jövőre. Joey ügyeskedik, cserél és árul dolgokat, ő a család csibésze. Frank mániásan szereti az anyját, amibe beletartozik, hogy mindig súg neki a többiek bűneivel kapcsolatban. Eddie kissé butának tűnik, de nagy szíve van, és éppen egy párkapcsolatban próbál komolyodni. De ez még csak kis szelet, mert minden nagyobb gyerek karakter lett. Talán csak a legkisebb, a baba nem része a mindennapi részeknek.

Eladják az ötletei, a párbeszédek, a szülők passzív-agresszív mintái. Sok gyerek, sok lehetőség, ebben a sorozatban bőven van még elmesélnivaló történet.

 

The kids are alright  - 5/4 nem kacagtatóan vicces, de jópofa. A karakterei is könnyen megszerethetőek.

https://www.youtube.com/watch?v=h5-0wgrWB9g

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1714874130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása