Nyomozós, híres nyomozókat parodizáló, rejtélyes.
Lionel Twain különös és rejtélyes figura, akinek támad egy ötlete. Hat embert hív meg vacsorára magához, de ők különlegesek. Koruk legnagyobb detektívjei, akik híresek arról, hogy minden ügyüket megoldják és lezárják. 
Társaikkal ők érkeznek is, de már a kezdetektől az életükre törnek. A csengetéskor szobrot dobnának rájuk, mérgező a vacsorára kínált ital, és a házigazda sem mutatkozik. Az inas ellenben vak, és a házzal sem stimmel valami. Végül kiderül, miért vannak itt: Lionel bizonyítani akarja, hogy mindegyiküknél jobb a nyomozásban. Itt lesz egy gyilkosság az éjjel, ők be vannak zárva, és mindenki meg fogja tudni, hogy egyikük sem tudta megoldani az esetet. A nyomozók összefognak, és amikor valóban történik egy gyilkosság, mindenki igyekszik előállni a nagy leleplezésre az igazsággal. Lesznek itt még meglepetések…
Nem Agatha Christie paródia, de majdnem. Van saját története, szereplői, de minden mögött észre vehető a nagy krimik, közönségsikerek nyoma és annak görbe tükre. Komédia, de nagyon közel van a paródiához is. Ki mit nézett többet korábban, arra ismer rá. Nekem Hercule Poirot az ismerős figura, így az ő és társai karikatúrája volt a legkönnyebben felismerhető. De akad más is bőven…
A film szituációs poénokra épít, és tele van jópofa beszólásokkal is. Maximálisan kihasználják a vak inasból adódó poénokat, de még azt is eltalálták, hogy éppen nem esnek túlzásba. Egy-egy ponton majdnem sok volt, mondjuk a leves tálalásakor, de még határon belül maradtak.
Érdekes a film dinamikája is. A történetből adódóan a néző azt hinné, a nyomozás teszi ki a film nagyját. De nem így van. A film felén is túl vagyunk már, mire megtörténik a bűneset. Ez a film a karaktereire koncentrál, és a nyomozók kliséit forgatja ki és teszi nevetségessé. Ehhez még csak igazi bűnügyre sincs szüksége, egy vacsora mellett, vagy simán a társalgóban is találnak nyomoznivalót és megfigyelnivalót a karakterek.
Poirot klónját már emlegettem: itt is van bajusza, és kényes rá. Itt is szereti a hasát, és a nassolnivaló jobban leköti, mint a körötte zajló események. Kényes arra, hogy ő belga, nem francia. Poirot is jellemezhető így, csak ez a karakter itt el van túlozva. Az amerikai noir magánynyomozóinak is érkezik a karikatúrája. Sam Diamond nem bízik senkiben, a végzet asszonya már összetörte a szívét, de van titka is – vajon miért járt olyan sűrűn a melegbárba nyomozni? De az angol úri nyomozótól kezdve a kínaiig, mindenki itt van, kellően eltúlozva.
De működik, mert a sztori vicces, és még nem bántó, ahogy kiforgatják a karaktereket.
Az már élesebb, ahogy a végén beszólnak a zsánernek. Konkrétan kiveszik, ami az ilyen történetekben zavaró lehet – kimondják, valósággal az arcunkba üvöltik, hogy mi a rossz a zsánerükben. Az egyik ráadásul nagyon egybecseng azzal, amit én is utálok. Amikor a végén a semmiből előhúznak egy új karaktert, és derült égből villámként valami egészen más lesz a megoldás, mint amit addig láttunk.
1976-os a film, a korszak jelentős színészei játsszák láthatóan élvezettel a szerepeik.
Határozottan jól szórakoztam rajta, nekem tetszett!
Meghívás egy gyilkos vacsorára - 5/4 eltalált figurák, korabeli jelentős színészekkel, és a sztori még ma is vicces.
