Minden napra egy film

Minden napra egy film

Girls with balls

2019. augusztus 15. - BBerni86

Erdőben menekülős, életért küzdős, belső viszályos.

A Sólymok menő, női röplabda csapat, akik éppen most nyerték meg a bajnokságot. Az egyik dobójukra fel is figyel a nemzeti válogatott embere, ami miatt féltékenykedni is kezd a magát elnyomottnak érző másik játékos. Hazafelé a buszukat vezető edző eltéved, és egy erdei kerülő úton indul az ismeretlen felé. Mivel nagyon nem találják a kiutat, egy hely motelben akarnak megszállni éjszakára. Minden ott levő ember veszélyesnek és 8_15girls_with_balls.jpgpszichopatának tűnik, még bejelentkezés előtt menekülőre is fogják. A helyiek azonban utánuk erednek, elkapják őket. Hamar kiderül, hogy vadászni akarnak rájuk. Miközben a lányuk az életükért futnak, maguk közt is le kell rendezniük pár ügyet: a hatalmi játszmákat és szerelmi kavarásokat.

Ha van egy kis eszem, már a nyitó jelenet után kikapcsolom a lejátszót, és keresek valami értelmesebb filmet estére. De hulla fáradt voltam, és gondoltam, ilyenkor belefér valami agyatlanság is. Tévedtem, ez akkor sem fér bele, amikor annyira kész vagyok, hogy a stop gombot is lusta vagyok lenyomni.

Hogy indult a film, hogy ennyire kiakasztott? A busz száguld át a tájon, előtte kapirgál egy tyúk, elcsapják. A csirke valósággal szétrobban a szélvédőn, és vörös vérsávok maradnak az ablakon, végig. Gagyi, idióta – soroljam még? Undorító, ez ki ne maradjon a sorból! Még csak vérnek sem tűnik igazán, sűrű és vörös cukormáz.

Elvileg ez egy horror komédia. Úgy láttam, még paródiának is botrányos. Az alaphelyzet könnyen felismerhető, hiszen tucatnyi horror használja. A hősök eltévednek vidéken, a csúnya – szó szerint is azok, meg elmebeteg állatok – helyiek meg elkezdik levadászni és terrorizálni őket. Csak itt semmi értelme. Kik ezek, miért vadásznak rájuk? Elmebetegek, szekta, sima kattantak? Semmi nincs róluk, csak az ijesztő küllemük és ennyi.

A lányok közti konfliktusok talán még ennél is röhejesebbek. A két legjobb barátnő közül az egyik éppen most vallja be, hogy viszonya van a barátnője pasijával. A legjobbkor, nem? De a jobb pozícióra hajtó játékos is machetét ragad, hogy véres eszközzel, a helyiekre fogva kiiktassa a csapatkapitányt, és jobb helye lehessen a csapatba. Mondjuk, ha a csapat 80%-a itt hal, nem tudom, milyen csapatot lehet kiállítani a maradványból…

Gond az is, hogy a film nem csupán indokolatlanul véres – iszonyat sok fej robban szét a filmen, nem is értem, minek – de undorító is. Most komolyan, hogy kellene arra reagálni, hogy a két csaj elbújik egy szikla alá a tóban, majd az üldözőik pont arról a szikláról kezdenek el vizelni, és a csajok pisisek lesznek? Ez a szint még Adam Sandler filmen is minősíthetetlen lenne. És nem ez a legrosszabb jelenet…

A karakterekről annyit, hogy meg se tudtam különböztetni őket, nem hogy a nevüket megjegyezni. Annyi maradt meg, hogy a társait hatalmi okokból leszurkáló röplabdás lánynak volt sok barna haja.

Ismert színész nyomokban sem fordul elő benne. Van, akit ez meglep? Még így is sajnáltam a nyomorultakat, akik ebben kényszerültek szerepelni. Bár, azt mondják, mindennek megvan az ára. Ez akkor sem lesz karrier építőkocka…

A film, amivel kínozni is lehet. Talán azért bele nem lehet halni, de jól sem esik.

 

Girls with balls - 5/1 Komédia akart lenni, de paródiának is beteg. Nem vicces, nem látványos. Igénytelen.

https://www.youtube.com/watch?v=UcK6G3UnPrE

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9315009508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása