Papsággal harcolós, hatalmi kérdéses, ókori.
Ramszesz már alig várja, hogy hatalomra kerüljön, és ő legyen a fáraó. Gyűlöli látni, hogy apja mindenben a papok rendjére hallgat. Észrevette, hogy miközben a papok kincseskamrája egyre telik, a fáraó szegényedik, a nép szenved, és ahelyett, hogy háborúban bizonyítanák a dominanciájuk, Egyiptom megalázó békeszerződéseket 
köt sorra. Ramszesz a kívánt katonai kinevezést sem kapja meg, és szeretője személye sem tetszik az udvarban. Sára szép, de egyben nagyon szegény zsidó szolgáló. A hercegben forró indulatokat a papság igyekezne elfojtani, míg a föníciai kereskedők kihasználnák, és háborút szítanak. Apja halála után Ramszesz a maga feje után megy, és minden jó szándéka ellenére is halálos útra lép.
A Szinuhe után kissé szkeptikusan álltam neki egy újabb ókori Egyiptomot bemutató, régebbi filmnek, de ezzel egészen jól megvoltam. Azért nem cserélném le a Gladiátort erre – tudom, az Róma, de ókor –, de azért ezt normálisan végig tudtam nézni.
A cselekmény magva érdekes. Van egy halódó birodalom és egy fiatalember, aki úgy érzi, ő rendeltetett a nagyság visszaállítására. De kinek van igaza, mivel járna legjobban Egyiptom? Tetszett a filmben, hogy nem lehet eldönteni, melyik oldalé a jó megoldás. Teljesen elfogadható, ha valaki Ramszesz ötleteit látja jobbnak, de a papság is jól érvel a maga igaza mellett. Magamon észre is vettem, hogy meggyőzhető vagyok. Eleinte abszolút Ramszesz pártán álltam, de ahogy egyre többet megismertem az ország állapotából és a papok érveiből, látni kezdtem, ők miért úgy csinálják a dolgokat, ahogy. A film végére kompromisszum párti lettem, mindkét félnek voltak jó megoldásai.
Valahol azt is éreztem Ramszesz, de az egész helyzet tragédiájának, hogy egyik fél sem hajlott arra, hogy kicsit is engedjen a másiknak. A papság, Ramszesz, de még Fönícia is mindent akart, vagy teljesen elbukik inkább. Nem hinném, hogy a végére volt bárki is, aki győztesnek mondhatta magát.
A történet egy más gondja, hogy túl nagy akart lenni. Politika, történelem, magánéleti szálak sokaságát keverték, aminek az lett a vége, hogy a végére bele lehetett keveredni, melyik nő melyik és milyen a viszonya a többi szereplővel. Ott teljesen elvesztettem a fonalat, amikor a föníciai szeretőt akart kémként a fáraó mellé szervezni. Most akkor melyik nő is volt az ő beépített embere?
Arra igyekeztek odafigyelni, hogy el tudjuk hinni, egyiptomi filmet látunk. A jelmezek és a díszletek magukért beszélnek, a fáraó ékszerei és környezete ruhái, ékszerei még tetszettek is. A parókákról nem tudom ugyanezt elmondani, némelyikről kalácsok és kuglófok jutottak eszembe. Az sem volt éppen a szívem csücske, ahogy barnítóval igyekeztek a lengyel színészeket színesebb bőrűvé varázsolni. Volt, akin nagyon látszott, hogy egy kiló festék van a bőrén. De ez még mindig szimpatikusabb megoldás, mint ahol inkább jut Róma, mint Egyiptom az eszembe a szereplők látványáról.
Ha már a színészeket emlegetem, igyekeztek. A kedvencem az egyik pap volt, de leginkább azért, mert nagyon emlékeztetett Ben Kingsley küllemére és az általa játszott karakterekre.
Nem lesz a kedvenc filmjeim között, de egyszer simán meg lehetett nézni.
A fáraó - 5/3,5 korrekt film, igyekeztek látványban és történetben is, de a történet túl monumentális.
