Öreglányos, klubalapítós, barátnős.
Martha tanár volt, már nyugdíjas, aki most mindent felszámol. Rákos, nem kér több kezelést. Az utolsó napjaira leköltözik egy nyugdíjas telepre, ahol a minimum életkor 55 plusz, és ahol az idősek meglepően aktív életet élnek. Kötelező klubba járni, de Martha a 100-ból egyet sem talál, ami tetszene neki. Csak csendesen és békén heverni 
akar, de a szomszédja, Sheryl ezerrel pörög és őt is rángatná magával. Az ő egyik megjegyzése indítja be az agyát: az anyja betegsége miatt ott kellett hagynia a nemzeti hajrá lány csapatot, de itt alakíthat klubot. Összeszed pár nőt, akik hajlandóak társulni, és megalapítják a pompon klubot. Amikor bevállalnak egy iskolai nyílt edzést, egy netre kikerülő videó miatt betiltják őket és nevetségessé válnak. De már nem akarnak félúton megállni. Sheryl unokáját befogják DJ-nek, a nevetségessé tételük miatt felelős középiskolás hajrá lányt edzőnek és koreográfusnak, és még versenyre is neveznek, mindegy mit gondolnak mások!
Már azzal bajban vagyok, hogy műfajilag besoroljam ezt a filmet. Sportfilm? Komédia? Dráma? Valahol mindegyikből van benne valami, de egyik sem igazán. Egyet nem mondanék rá szívesen, hogy az.
Sportfilm – mégiscsak egy sportklubot hoznak létre, edzenek és versenyre készülnek. Ok, öregek és nem megy nekik már semmi úgy, mint a fiatalabbaknak. Nem véletlenül van az is mellette, hogy milyen az, amikor középiskolások űzik ezt a tevékenységet. Abban komoly ugrások és torna van, amire az öreglányoknak esélye sincs. De attól még a maximumot kihozzák magukból, az ő korukban ez teljesítmény. Szóval, sportfilm, csak a nyugdíjas verzió. Mégis, a Hajrá, csajokat nem cserélném be a Pompon klubra.
Komédia, mert elvileg vicces, hogy a nagymamák ilyesmire adják a fejüket. Azért arra vigyáztak a készítők, hogy ne bolondot csináljanak a színésznőikből. Elég csak a ruháikra ránézni: eszükbe sem jutott mini szoknyát rájuk adni, vagy mélyen vágott topot. Méltósággal komédiáznak itt, és alaphelyzetnek használják a poént, hogy 68-on felül hajráznak a nénik. A piros pont jár azért, hogy nem hozzák méltatlan helyzetekbe a szereplőiket, de igazi poénok se igazán jutottak az eszükbe. Nem jut eszembe egy jelenet sem, amin jót nevettem volna. Mosolygós rész akad benne, mondjuk Vickie kapálózása, hogy betiltsa a klubot, de igazán vicces nem akad benne. Vagyis, komédia féle, de nyugodt szívvel annak sem nevezném.
Dráma – Martha meghalni jön ide. Folyamatosan kapjuk is az emlékeztetőket, hogy tartja magát ugyan, de nagyon rosszul van. Szervezi a temetését, szedi a gyógyszereket, de az ereje egyre csak fogy. Sokáig tart, amíg ebbe a többieket képes beavatni, titkolja. Azért nem érzem mégsem igazán drámának, mert itt nem a halál elfogadása vagy bármilyen súlya a végnek a téma. Martha itt barátokat és közösséget talál, és tulajdonképpen boldogabb élete lesz itt a végén, mint korábban éveken át. Így tulajdonképpen neki ez egy happy end: még a halála előtt élete álmát összehozza, igazi barátai lesznek és boldog lehet. Hogy lenne ez dráma, ha szomorú is, hogy várja a koporsó? (Vagy, a filmet ismerve a patron.)
Az öreglányok jó színésznőkből álltak össze, és mindenki hozza is szépen a karakterét. Diane Keaton a húzónév, aki stílussal végig is viszi a filmet. Aki viszont irritál, Alisha Boe. A karaktere aranyos, maga a színésznő irritál. Azt is tudom, miért. A 13 okom volt mindegyik évadában Jessica volt, akit nem bírtam a dolgai miatt. Akit ő játszott. Egyszerű átvitel: Jesst rühelltem, nem bírom ezért a színésznőt, aki játszotta – ezt az ellenszenvem más szerepeire is átörökítettem. Most még küzdeni se akarok ellene. Nem bírom és kész.
Hangulatában jó volt, a film üzenete is pozitív – az életet ünnepli. Elnéztem, de valahogy mégse az igazi. Valami minden téren hiányzott belőle, miközben kis része benne volt.
Pompon klub - 5/3,5 bár egyes színészeket nem bírok benne, hangulatos és mosolygós film, bár alig vicces.
