Színjátékos, múlt után nyomozós, feldolgozós, második esélyes.
Dylan élete 10 éve csodálatos volt: végzős középiskolásként a focicsapat egyik sztárja, remek jegyei voltak, és vele járt a nagy szerelme, Natalie is. Vele akartak továbbtanulni jövőre. Ám elég volt egyetlen éjjel, hogy Dylan számára minden véget érjen. Szakított a lánnyal, nem tanult tovább, eltemette magát egy ravatal kisegítőjeként. 
Főnöke szívesen segítene neki, de Dylan neki sem nyílik meg. Egy egykori osztálytársa temetését pont ők szervezik, és Dylan újra találkozik Natalie-val, aki ápolónő lett, és egy másik volt osztálytársukkal jár. A főnöke tréfaként megrendezi Dylan temetését is, amire ketten mennek el: Natalie, aki rengeteg mindent felkavar Dylan világában. A zavarodott, beteg Charlie, aki viszont azokat a válaszokat adhatja meg, melyeket a férfi 10 éve keres, és melyek ismeretében talán képes lesz végre valóban élni, és folytatni, amiket 18 évesen félbehagyott.
El sem tudom dönteni, mi volt a film legzavaróbb eleme. Van választék bőven, mondhatna, megfujt a bőség zavara. Csak listaként: történet, látványvilág és ésszerűség.
A történet alapból még érdekes is lehetne, van egy titok, ami mindent tönkretett. De még az alapokat is sokáig rejtegetik a készítők, közel a film fele lemegy, mire kiderül, egyáltalán mit és kit vesztett el Dylan 10 éve, ami miatt ilyen élőhalott életmódra váltott. A teljes igazság ráadásul nem is krimis, nincs benne semmi olyan elem, ami melodrámánál többé tehetné a történetet. A jelenben a szerelmi szállal, a Charlie körüli dolgokkal akarják jobban eladni a cselekményt, de nagyon zavarosan van visszaadva a sztori. Mintha direkt össze-vissza rendeznének jeleneteket, hogy mindenkit összezavarjanak. Ám ettől nem rejtélyesebb lesz a film, csak idegesítő.
A szerelmi szál is fárasztó: már ott elszakadt nálam a cérna, hogy Natalie miért nem küzdött magukért. Nagyon hamar rájönni, hogy neki mindig is Dylan volt az igazi, a jelenlegi pasija negyed annyit sem jelent neki. Akkor miért lenne kész hozzámenni? Miért nem képes küzdeni azért, amit akar? Inkább beletörődik a rosszabb verzióba, amikor Dylan számára is ő a Nagy Ő? Annyira felesleges ennyit húzni, hogy szeretik egymást, mire mondják ki is.
Logika nem került a történetbe, ez is a mesterséges rejtélyeskedésnek köszönhető. Eleve, hogyan tudnák elhitetni, hogy Dylan halott – és élőholtként jár még a Földön – amikor pontosan látjuk, hogy élve és heccből fekszik a koporsóba. Részletesen meg is beszélik a főnökkel, hogy ez egy kissé gonosz tréfa és teszt, nem a valóság. A film végére tett csavar meg következik abból, hogy tudjuk, Dylan él. Akkor is, ha Charlie monológjai össze is akarnak zavarni, és elhitetni, hogy ő valamiféle szellem.
A legkönnyebben feltűnő gond a film látványvilága. Szó szerint rossz nézni. A szellemes, misztikus témát akarhatták aláhúzni ezzel a sok köddel, homállyal, de ez is el lett túlozva, és átcsúszott idegesítőbe. Annak értelmét se láttam, a színeket miért iktatták ki a filmből ennyire. Majdnem fekete-fehérnek látszik, helyenként szinte égette a retinámat.
A karakterek sem tudták megszerettetni magukat. Dylan az egyetlen, akiről több mindent megtudunk, a többiek alig pár vonással jellemzettek. Charlie szétcsúszott és rejtélyes. Natalie meg ugyanaz az álomlány, aki kamaszként. De ennél több nem derül ki róluk.
A színészek is erősen másod, bár inkább harmadvonalasok. Mindenkire lehet emlékezni valamiből – Terminátor, Sin City, Bűbájos boszorkák, Grindhouse, Smart esetében rengeteg komédia, mint az Úttalan út – de igazán átütőt nem alkottak. Nem is lettek sztárok, és ez a film sem fog ezen változtatni.
Egy-egy részletet lehet benne találni, amiben valami ötlet akad, de összességében inkább idegesített, mint tetszett ez a film.
Halálos éberség - 5/2 zavaró a képi világa, feleslegesen ennyire steril és fekete-fehér. Igaz, a történet is zavaros.
