Nyomozós, összeesküvős, megfigyelős.
Shaun Emery bíróság előtt áll – azzal vádolják, hogy katonai szolgálata közben agyonlőtt egy afgán férfit, aki már megadta magát neki. Az ügyvédei brillíroznak, és felvetik annak a lehetőségét, hogy a kép és hang csúszott. A férfit felmentik, aki a sikert ünnepelve randevúra is meghívja a csinos ügyvédnőt. Másnap azonban újra a rendszerben találja magát: Hannah eltűnt, és a buszmegállóban rögzített felvételek szerint Shaun rabolta el. Az ügyet az ambiciózus Rachel Carey kapja, aki a terrorelhárítástól érkezett a gyilkossági osztályra. Módszeresen 
vadássza le a menekülő férfit, és vallomásra akarja bírni. Ám közben kénytelen felmérni azt is, hogy Shaun történetében is lehet igazság. Amikor maga is tapasztalja, hogy a megfigyelő rendszert manipulálják, már az igazság érdekli és még Shaunnal is hajlandó összedolgozni. Lehetséges, hogy a kormányzat titokban manipulálja a videós felvételeket, és hamis bizonyítékokat gyártanak?
George Orwell már megírta, a Nagy Testvér figyel. Egyre jobban. Nem a The Capture az első sorozat, amely ezzel a témával játszadozik el, keverve egy kis krimit egy lehetséges megvalósuló világba. 2018-ban a Condor, korábban a Person of Interest is feszegetette ugyanezt. (Hiányzik is a Person of Interest. Az mennyivel jobb sorozat volt…)
Az is a sorozat egyik legnagyobb gondja, hogy egy téren sem okoz meglepetést. Tovább mennek, mint a PoI évadaiban, itt nem az események kimenetelét, magát a felvételeket manipulálják. Közelebb van ilyen szempontból a Condor cselekményéhez. De annyira ismerős mégis, hogy nem egyszer azon kaptam magam, hogy unatkozom. Ahogy belegondolok, egyetlen szál tudott meglepni: a vége. Nem gondoltam volna, hogy ilyen befejezést adnak a történetnek. Ez nem az a sorozat, a fentiekkel ellentétben, ahol a jó emberek kiállnak a rossz rendszer ellen és megkezdik az aknamunkát.
Nem szerettem, mennyire reálisak igyekeznek maradni – ettől kellene hitelesnek lennie, de valahogy ebbe a képbe nem illett az amerikai csapat, meg az évad végére megérkezett főnök/felügyelő. Az olyan befejezetlen szál maradt, ami még mindig zavar. Cégen belüli manipulációk, ok. De ahogy ebből nemzetközi ügy lett, és nagyon elszálltan akciózott Frank osztaga, elvesztette a hitelességét a széria.
Nem kedveltem meg a szereplőket sem. Senkit. Shaun eleve problémás karakter, akiről nem tudni, hogy gyilkos vagy sem. Rendben, fronton katonaként más, mint civilként hidegvérrel ölni, de már megadta az alaphangot, hogy gyilkossági váddal néz szembe. A párjával nem olyan régen mentek szét, van egy közös lányuk, ehhez képest könnyen ráhajt az ügyvédjére. Plusz, nem tudom megmagyarázni, mi, de végig zavart benne. Rachel kapcsán legalább tudom, mi a bajom. A szakmájában jó, de tulajdonképpen minden téren megalkuszik. A magánéletében, ahol szó nélkül tölti be a szerető szerepkört. Végül a munkában is. Ez lehetne realitás érzék is: ha már nyerni nem tud, legalább a nyertes oldalra áll. Akkor sem szerettem nézni, ahogy itt kicsavarják az igazságot. Hozzájuk képest a többiek mellékszereplők, minimális tartalommal töltötték fel őket.
Pedig a szereposztáson nem spóroltak. Mellékszerepre is, nyúlfarknyira beugrott Famke Janssen – nem most cseng legjobban a neve, de ő volt már mozisztár is. Ahogy Ron Perlman is veterán filmes. Callum Turner és Holliday Grainger inkább sorozatoznak, de azért meg lehet őket ismerni, pl. a War & Peace vagy a Strike sorozatból.
A realizmus köszön vissza a film külcsínében is. Talán a színvilága szürkébb, mint az eredeti világ, de az ment a téma komorságához/komolyságához.
Egyszer meg lehet nézni, nem hosszú, de jobb történet és szerethetőbb hősök kellettek volna.
The Capture - 5/3 nem szimpatizáltam a szereplőkkel, a téma sem igazán kötött le. Ez most felejtős.
