Balettos, kapcsolatos, szabadságért küzdő.
Rudolf Nurejev vidékről érkezik meg egy neves iskolába, hogy balettot tanulhasson. A fiatalember tehetségét senki nem vitatja, de nagy lemaradást kell behoznia, és nehezen viseli a tanára vasszigorát és merevségét. Más osztályba kéri magát, és hamarosan szárnyalni kezd. Mivel fűti a szabadságvágy, nagy a szája is, a politikai 
vezetőség aggódik is miatta. Ám amikor párizsi meghívásnak kell eleget tenniük, nem tehetik meg, hogy a legígéretesebb táncosukat otthon hagyják. A fiatal Rudolf hamar barátságokat alakít ki a párizsi táncosokkal és barátaikkal, lenyűgözi a művészet és a kultúra, ami Párizsban elérhető számára is. Hatalmas sikerrel lép fel, már rajongói is vannak, amit könnyeden visel – számára a tánc maga az élet. Így amikor a párt ezzel akarja sarokba szorítani, végzetes lépésre szánja el magát, és halad a szabadság felé élete minden terén – karrierben és szerelemben is.
A BBC jó érzékkel választja ki a kosztümös történeteket, melyeket képernyőre enged. A klasszikusok feldolgozásaiban ők a kedvenceim, de történelmi filmeket is jókat csinálnak. Ők adták meg a támogatást Ralph Fiennes számára, hogy rendezzen is, ne csak szerepeljen. Az eredmény ez a film, amitől kissé tartottam előre, de nagyon kellemes csalódás volt.
Ijesztő lehet, hogy a film 2 óra felett van, és egy balett-táncos a főszereplő. Mivel nekem ez a művészeti forma is szép, a zenéjét meg kifejezetten szeretem, nem tudom átérezni, egy balettet nem kedvelőnek mennyire lehet megterhelő a film. Vannak benne balett betétek, több előadásba is beleleshetünk. A film zenéjét is meghatározza ez a klasszikus vonal. De szerintem lehet szinte sportfilmként tekinteni rá. A kemény próbák, a fizikai és szellemi erőfeszítések, a folyamat, ahogy Rudolf vezető táncossá válik, egészen olyan, mint amikor egy sportfilmben a sportoló edz és készül a versenyre. Csak itt nem egy verseny a nagy fellépés, hanem egy színházi előadás. Kifejezetten élveztem ezt a sportfilmhez hasonló felépítést, talán annak is lehet érdekes és akár még szerethető is, aki a balettet nem értékeli.
De ez egyben történelmi film is. Nem a kommunista rendszer, a Nyugat és a Kelet ellentét áll a középpontban, de a sorok között szépen elmesélték ezt is. Hogyan nyomták el az individualizmust, és szegték meg a művészek szárnyát. Hogyan vetélkedtek még azzal is a Nyugattal, hogy kinél vannak jobb táncosok. A módszerek, amellyel egy annyira szubjektív ágazatot, mint a tánc, kommunista eszmékkel fertőztek. Kifejezetten aljas húzás volt pl. amikor a vezető táncost vidékre akarják küldeni fegyelmezési céllal.
Ezen felül karakterdráma és fejlődéstörténet is a film. Rudolf Nurejev szabad szelleme, az új utakat keresés és a megtörhetetlen hit az egész film szívét adja. A múltbeli visszaemlékezések megmutatják, honnan jön mindez. Igaz, pont, ami érdekes lett volna, azt nem látjuk. Hogyan jut el addig egy szinte nyomorgó asszony sok gyerekkel és egy láthatóan traumatizált katona férjjel, hogy az egyetlen fiát tánciskolába adja? Pláne, hogy a férje vadászni vitte a gyereket és láthatóan férfiasnak akarta nevelni, nem táncosnak. De a lényeg inkább azon van itt, hogy a szabadságvágy, az önkifejezés kényszere viszi el addig a férfit, hogy képes legyen disszidálni is, hogy a hivatásáért feladja a családját, a barátait, az egész addigi világát.
Tetszett, hogy autentikus a stáb nagyja. Tele is van olyan színészekkel, akikről most hallottam először. Mint Oleg Ivanko, aki Rudolfot keltette életre. Ha már Fiennes rendezte, egy szerepet is elvállalt, Rudolf meghatározó tanárát. Annyi alázattal, emberséggel töltötte meg a karaktert, nekem az egyik kedvencem lett az összes figura közül.
A szexualitás, amivel nem tudtam a filmen mit kezdeni. Érthetetlen viszonyokba bonyolódnak a szereplők, és egy ponton azt sem értettem, most akkor milyen irányultságú Rudolf.
Összességében érdekes filmnek találtam, és nézve hamar eltelt a 2 óra feletti játékidő is.
The White Crow – 5/4 sokféle dráma akadt benne, a balett világa is lekötött, érdekes lett a főszereplő személye.
