(Tudom, nem szép tőlem, de kicsit csaltam. Kettő is van a listán, ami nem annyira kosztümös, közelebb van a jelenhez, de mindkettő hitelesen megidézi saját korát, és a maihoz képest igenis kellettek a kosztümök, ha azért azok annyira nem is kosztümök – közelebb vannak a mai viselethez, mint a másik 3-ban látható ruhadarabok.)
5: Két királynő – Stuart Mária és Erzsébet – unokanővérek és királynők. Mindkét nő a férfiak uralta világban igyekszik érvényesülni a maga útján. Az egyik a hatalomért feláldozza az anyaságot, a másik feleségként is igyekszik helytállni. Az udvari intrikák azonban a reneszánsz idején sem hagyják, hogy béke uralkodjon. Az udvar egymás ellen hergeli a két asszonyt, akiknek egyaránt jogos az igényük az angol trónra.
4: Colette – egy vidéki lány, aki hozzámegy egy ismert íróhoz, és belecsöppen Párizs művészvilágának a szívébe a XIX. század végén. Colette hamarosan már a férje helyett ír, és egyre nagyobb sikereket érnek el. A házasságukban, a munkájukban is a szabadság harcosa a pár, de egy ponton a nő mindazt meg akarja kapni, ami eddig csak a férfiak kiváltsága volt. Ha a férje kihasználja és visszafogja, Colette kitör, ha ez nem is volt divat akkoriban.
3: Tolkien – a korán megárvult Tolkien nyelvérzéke hamar megmutatkozik, és elindítja a tudományos pályán a fiatalembert a XX. század első felében. Árvaházi barátnője egyre fontosabb helyet tölt be a szívében, miközben a kitörő háborúban katonaként kell szolgálnia. Egy film arról, hogyan álmodta meg Tolkien Középföldét, és élete mely eseményei hogyan köszönnek vissza halhatatlan regényében.
2: A kedvenc – Anna királynő hisztis, beteges karakter, mégis az ő kezében van Anglia sorsa a 18. század hajnalán. A boldogtalan asszony kegyencekkel veszi körbe magát, akik így nem csak vagyonra, de jelentős politikai befolyásra is szert tesznek. Első hölgye, és bizalmas tanácsadója már rég lady Sarah. Az udvarba érkezik azonban a fiatal Abigail, aki hamar kiismeri a viszonyokat az udvarban és a kedvenc címéért versenybe száll.
1: Csernobil (HBO) – az eddigi legsúlyosabb atomkatasztrófa, melyet a külvilág szemében erősnek és győzhetetlennek látszó Szovjetunió nagyon el akart tussolni. Az emberi élet semmit nem számított, a nagyobb baj megakadályozása közben emberek tucatjai áldozták egészségüket, majd életüket. Közben a politikai játszmák mocskosan folytak: a látszat minden, a valóság pokla kit érdekel? Egyéni tragédiák, politikai porhintések és az igazság, ami borzalmasabb nem is lehetne.