Politikai, fegyvercsempészes, menekülős.
Elena elkötelezett újságíró, aki Latin-Amerika viszonyait vizsgálja azon szemszögből, hogyan befolyásolja a térséget az Államok külpolitikája. Amikor kezd kényelmetlenné válni a személye, felülről állítják le a nyomozását. Nagyon tiltakozni sincs ideje – apja, aki nem volt éppen mintaszülő, visszatér az életébe. Súlyos beteg, de olyan 
üzletbe kezdett, mellyel nem lehet addig várni, amíg felépül. A lányára van szüksége, hogy átvegye a helyét az illegális üzletben. Elena rááll – majd döbbenten látja, hogy egy repülőnyi fegyvert szállít és kellene eladnia Dél-Amerikában. Amikor droggal akarnak fizetni neki, nemet mond, és a vezetőséggel akar beszélni. Erre már az újságíró énje felülkerekedik, dokumentálni kezdi a történteket, de menekülnie kell. Nem tud hazamenni, és az egyetlen reménye, hogy a térségben tartózkodó titkos ügynök, Treat Morrison hazajuttassa.
Miért kezd el érdekelni egy film? Be tud vonzani a hype. Amit sokan akarnak megnézni, jó a reklám, érdekelni fog. Tipikus példa volt az Öngyilkos osztag. A másik, ami nálam vonzóerő, a szereposztás. Olyan színésznek, akit bírok, a gyengébb filmjeit is szívesen megnézem, ha utána meg is állapítom, hogy van ennél sikerültebb filmje is.
Az utolsó akarat is azzal késztetett filmnézésre, milyen színészeket nyertek meg hozzá. A megtekintése után el tudom mondani, hogy egy jó történetre is nagy szükség lett volna.
Pontosabban, nem az alapanyaggal van a gond. Van ebben fordulat, titkos és háttérben zajló áskálódás, politikai üzenet és személyes dráma is. Csak éppen egy részét nem bírtam felfogni. Lehet – sőt, biztos, hogy az előismereteim is kevesek voltak. Nem sok fogalmam van arról, az Államok hogyan játszadozott a dél-amerikai térséggel a hetvenes-nyolcvanas években. Amit tudok, olyan sorozatokból szedtem fel, mint a Narcos.
Itt el is voltam veszve, hogy kinek és mi a célja. Ha már politikai játszmák vannak, kormánypuccsok, meg lázadások, legalább minimálisan vázolhatták volna, hogy mit és miért akar elérni az Államok. Így csak annyi jött le, hogy Treat a helyszínre megy, valamit ügyködik – de hogy mit és miért, arra nem kaptam válaszokat. Ez pedig így olyan volt, mintha a film egy jelentős része nem is lenne.
Amit értettem belőle, hogy Elena milyen belső válságon megy keresztül. Túl sok mindent áldozott fel a munkájáért, és most fogja fel, milyen árat kellett ezért fizetnie. A végére már komolyan bánja, hogy a lányát bentlakásos iskolába adta, hagyta, hogy ennyire eltávolodjon tőle. Tesz ugyan egy gesztust a lány felé, de arra az időre már olyan helyzetben, hogy ez nem lehet több gesztusnál.
Érteni lehetett azt is, mibe ugrik bele az apja helyett. Dick számára az egy nagyon egyszerű tranzakció lett volna: átadni a fegyvereket, elvenni a fizetséget, kiegyenlíteni az adósságait és dőzsölni a nem kevés bevétellel. Elena viszont a saját feje után kezd el menni, és már ott elveszítettem a fonalat, hogy mit akar elérni. Mert, hogy a pénz helyett a droggal nem boldog, érthető. De aztán mi lesz a célja? Mi után nyomoz?
Treat és Elena párosa is érthetetlen volt. Az egyik percben még szinte ellenségnek látszanak, akik egy koktél felett átharapják egymás torkát, utána meg már egy ágyban látjuk őket? Még csak azt sem tudtam eldönteni, a férfinak mennyi köze volt ahhoz, ami végül a nővel történt.
Nem egyszer elvesztettem a fonalat, és úgy érzem, a fél filmet nem értem.
Nem lett látványos film sem. Anne Hathaway, akinek a hátán kell vinnie a projektet, igyekszik is. Csak éppen itt nem a személyes dráma, ami előtérben van. A politika, amit nem értettem ki a filmből.
Nem kötött le, nem is értettem teljesen – ez nem az én filmem volt.
Az utolsó akarat - 5/2 jó színészek, de a történet nem tudott megfogni. Mire azt hittem, értem az irányt, vált.
