Természeti katasztrófát túlélős, elveszett gyermeket kereső.
Hollandia a valaha volt egyik legnagyobb esőzéssel kell, hogy szembenézzen. A gátak átszakadnak, egész falvak kerülnek egyik pillanatról a másikra víz alá. Az embereknek menekülni sincs idejük, mindenki igyekszik legalább az életét megóvni. Julia a nővérével és a kisfiával volt otthon, amikor jött az ár. A testvérét elvesztette, de a fiát sikerült biztonságba helyezni egy ládában. A fuldokoló nőt kimentik, de nem tudják, hogy a babát hátrahagyták. A feléledő Julia azonnal fordulna vissza, egyetlen kísérője Aldo lesz, aki Julia volt szerelmének a bátyja. Együtt verekszik át magukat a víz alatti vidéken, a kis Ernst nyomában, akit valaki magával vitt. De kicsoda és hova? Az együtt töltött idő meggyőzi a nőt, hogy nem minden férfi olyan rossz, mint Aldo öccse és az apjával is sikerül kibékülnie.
A történet alapja valós. Valóban volt egy hatalmas esőzés Hollandiában, valóban szakadtak a gátak és sokan meg is fulladtak a beömlő tengerben. A beletett romantikus szál viszont inkább szórakoztatni akar.
Ha csak azt nézzük, elég korrekten visszaadta a film a katasztrófa súlyát és hangulatát. Emberek, akik mindent elvesztettek. Otthont, földeket, minden személyes tárgyuk. A szerencsésebbeknek legalább a családja megmaradt, de sokan gyászolni is kénytelenek voltak a tenger elragadta szeretteiket. Ahogy a víz alatti házakat látjuk, a sok embert, aki menekülne el innen, és egy-egy ponton a vízben lebegő testeket. Nem vitték túlzásba, még mondhatni finomak is voltak. Ez egy mezőgazdasági környék, az elhullott állatokkal és több vízbe fulladtakkal nem szembesít a film. Így is benne volt, mennyire komoly volt ott a helyzet.
Ám ennél érdekesebb volt az is, hogy még ebben a helyzetben is mennyire megmutatkoztak az emberi kicsinyességek és rosszindulat. Julia, aki a pár hetes babáját kutatta, még szinte le sem fekhetett a szálláson, mert az asszonyok kinézték maguk közül, amiért lányanya. (Nem mintha nem ment volna hozzá Kooshoz, csak éppen a srác a terhesség hallatán nem jegygyűrűért szaladt el, hanem menekült tengerentúli munkába.) A kisvárosban valamivel magasabban volt a hotel, így az megúszta szárazon és ott gyülekeztek a túlélők. A tulaj pedig pontosan vezette és számlázta, ki hány szelet kenyeret eszik meg, és mit fogyaszt. Kint úszik minden, de bent pincér veszi fel a rendelést és kéri az ital árát is.
Ami viszont nem tetszett: a történetet szolgáltató szál, ahogy Julia kereste a fiát. Mert egyre inkább arra került a hangsor, hogy Aldo jó ember és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Tulajdonképpen két napot töltenek együtt, és ez alatt Julia neki megbocsát, és még párrá is válnak. Azért azt jó érzékkel nem mutatták, ahogy Koos, aki hazatérve szintén vissza akarta kapni a lányt és a fiukat, szembesül azzal, hogy a bátyja lenyúlta a családját. Nem volt hiteles, hogy ilyen gyorsan összejönnek.
Az sem tetszett, ami a kis Ernst történetének a vége lett. Ahol nagyobb érzelmeket vártam volna, pont ott nem hozta őket a film. Amikor menni kell el a községből, amikor látjuk 18 évvel később a túlélőket és az ottani egymásra ismeréseket. Mintha mindenki ki lenne égve. Ez sokat rontott nálam a film megítélésében: akkor tudnak hisztériázni, amikor nyugodt fej kellene, amikor meg szabadjára lehetne engedni az érzelmeket, mindenki felfedezi a benne rejlő szociopatát?
Nem egy amerikai katasztrófafilm, a látványa ennek megfelelően kisebb. Kevés helyszín került bele, a víz alatti kisvárosokról meg mintha mindig ugyanaz a vágókép ismétlődne. Helyi színészek játszanak benne, így sztárfaktor sem dobja fel a látottakat.
Összességében az egyszer meg lehet nézni kategória e filmé. A személyes dráma hol túl sok, hol kevés, de a környéket ért katasztrófa súlya benne volt.

A vihar - 5/3 részben átjön a helyzet súlyossága, de a gyerekkel kapcsolatos szál és vége fájdalmas.
https://www.youtube.com/watch?v=RW-sWgu-pFo