Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Resident

3. évad

2020. április 26. - BBerni86

Kórházas, betegekért dolgozó, baráti körös.4_26the_resident.jpg

A Chastain nagy változások előtt áll. Az új, legtöbb bevételt hozó sztár sebész, Barrett Cain sok mindent elvár, és ezek között első helyen szerepel a saját fontosságának és zsenialitásának elismerése. A csapat látja azt is, ezért milyen árat kell a kórháznak és a betegeknek fizetnie. Cain műtőasztalán senki nem hal meg, még ha ez azzal is jár, hogy további életét zöldségként gépekre kötve kell töltenie a betegnek. Szövetségesnek új igazgatót is hoz magával, aki Bell és Conrad ellen is több lépést tesz. Miközben olyan eseteik vannak, mint a mellkason kívül fejlődött szívű újszülött; a táncos, akinek a szíve nem bírja az igénybevételt; Kit rákkal, majd halálos bacilussal küzdő veje, egyesek szakítanak, mások eljegyzést ünnepelnek. Küzdenek Conrad állásáért, Bell tévés műsort kezd el vezetni, és a végére még talán az is kiderül, hogy Cain sem egy szörnyeteg, ha nem is példaértékű, amit a betegellátással tesz.

Ha jól számolom, három kórháza sorozat van, amelyeket rendszeresen nézek. A The Good Doctor, aminek a legutóbbi évadán már végig értem, és amiben nem tetszik, hogy kezd nagyon szappanossá válni a cselekménye. A New Amsterdam, amiben azt mutatják meg, milyennek kellene lennie egy kórháznak és az elkötelezett orvosoknak. A The Resident, ami pedig azzal generál drámát, hogy azt is megmutatja, milyen a rendszer igazán. Mennyire korrupt, és milyen gazdasági, hatalmi játszmák zajlanak.

Minden évadban van egy nagyobb probléma, amit pellengérre állítanak. Idén abból kapunk ízelítőt, hogy a statisztikák kedvéért hogyan tesznek tönkre életeket, hogy mennyire a pénzről szól minden – előrébb való a betegek gondos ellátásánál. A hatalmi politika a kórházon belül, ahol nem azt nézik, ki milyen jó orvos, hanem a bevételeik és a PR dönti el, milyen sorsra ítéltetnek. Kit esete, de amit Conrad is elszenved az évadban, ezért volt. Kit az egyik legjobb sebész a maga területén, de rászánja az időt a betegeire, nem számláz túl. Conrad pedig fontosabbnak tartja a beteg egészségét és érdekeit, mint a kötött és merev szabályokat. Máris célpontok lettek, pedig ők azok, akiknek a legtöbb beteg örülne, mint kezelőorvos.

Minden részben 2-3 érdekesebb orvosi eset van. A nagy esetek össze is kötik a szereplőket – pl. Devon látja el azt, akinek olyan súlyos a baja, hogy később Mina és AJ műtőjébe kerül. Azt ugyan nem tudom, a valóságnak mennyire felelnek meg az elmondottak és látottak, de tálalni nagyon szórakoztatóan és izgalmasan sikerül nekik. Itt még nem érzek rutint és ismétlődést az esetekben, és sokat meg is jegyeztem. Itt tudok orvosi eseteket is mesélni, pl. Cain szuper műtétje és következményei, a szülés után kómába esett fiatal anya; nem csak az marad meg, hogy a dokik magánéletében mi történik (a The Good Doctorral ellentétben).

Ez nem jelenti azt, hogy magánéleti szálak ne lennének. Vannak, de itt sokkal stabilabb párok és kapcsolatok vannak. Itt olyan érzetem sincs, hogy mindenki járt már mindenkivel, és csak sodródnak egyik embertől a másikig. Kitartanak, dolgoznak a kapcsolataikon, és nem azzal variálnak, hogy pár részig egyik nővérrel, aztán majd egy másikkal járnak. Egy szoros munka- és baráti közösségként is működnek, ahol nem hibátlan emberek vannak, de ha együtt dolgoznak, összetartanak, be lehet illeszkedni és sok mindent jóvá lehet tenni. Ahhoz képest, hogy pl. Bell az elején a halálozási rátája miatt, ahogy saját hibáit eltussolta, a főellenség volt, most már a pozitív szereplők között van, és egészen megkedveltem. Mert itt fejlődhetnek a karakterek, ahogy Bell is tette.

Kinézetre hozza azt, amit a kórházas sorozatok szoktak. Abban nincs különbség. A szereposztása jó, idén is jól működtek az újak, miközben a visszatérő szereplők már rutinosan mozognak az orvosi köpenyükben.

Ennek várom a következő évadát is, talán ez jelenleg a kedvenc orvosos sorozatom.

 

The Resident - 5/4,5 emberi történetekben és klinikai esetekben is érdekes, szórakoztató sorozattal súllyal.

https://www.youtube.com/watch?v=qKxkFjjvNlU

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5615642268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása