Minden napra egy film

Minden napra egy film

5 film, amit látnod kell

Stílusosan a bűn nyomában

2020. július 14. - BBerni86

5_62.jpg5: Irány a Pókverzum! – ahány Pókember, annyi stílus. Mindenkié más, kifejezi vele saját magát és vizuálisan is ötletes. A klasszikus Peter Parker megjelenés mellett az egyéb képregényes megoldások is a filmbe kerültek, így állati Pókember mellett a lányos verziót is láthattuk, vagy éppen az új generáció bűnüldözőjét.4_73.jpg

4: Equilibrium – stílus azzal, hogy nincs is stílus. Hiszen ebben az univerzumban/disztópiában minden bűn, ami kicsit is egyedivé tenne, vagy érzelmeket váltana ki. De még így is sikerült a papoknak menő küllemet adni – sötét, köpenyszerű kiegészítővel, pisztolyokkal a kézben. Ahogy leírtam, beugrott a Mátrix is. Igen, arra hasonlít.

3_91.jpg3: Shaft – a ruháiban is egyedi volt, a legutóbbi részben még azt is megjátszották, hogy három generációra adtak rá ugyanolyan vörös bőrdzsekit, és küldték ki őket vonulni az utcára. De Shaft esetében többről van szó, mint pusztán a ruhákról. Az önbíráskodástól sem megrettentő egykori rendőr a laza életvitelt, könnyed beszólásokat is profi szinten űzi.2_92.jpg

2: Columbo – talán a nagy képet tekintve nem stílusos ma már kedvenc nyomozónk, aki mindig visszajön egy újabb kérdéssel. De, 1_87.jpgsaját magát tekintve igenis stílusa van! A ballonkabátja, a kutyája, a mindig rossz autója nélkül talán Columbo már nem is lenne Columbo, ha divatikon soha nem is lesz belőle.

1: Hobbs & Shaw – magam is meglepem ezzel, de a film előtt elképzelni nem tudtam volna, hogy ezt így összerakják. Az egész filmből árad, hogy ez két szexi pasi – még akkor is, ha az ember lányának nem is ők a zsánerei. Mindketten egyedi stílust kapnak, ami üdítően más, így mindenki a magának megfelelőt választhatja. A menő kocsiktól kezdve a ruhákon át az egész viselkedésük egy stílust képvisel, ami árad a filmből. Ami megfogott akkor is, ha pl. a listán az Equilibrium a személyes kedvencem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr316005750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása