Minden napra egy film

Minden napra egy film

5 film, amit látnod kell

Sofőrök

2020. augusztus 18. - BBerni86

f5_53.jpg5: Steve McQueen nyomában – pultos egy bárban, a szerelme a helyi seriff közeli rokona. McQueen rajongója, fontos neki a kocsija. A múltja azonban utoléri: nem élt mindig ilyen szolid életet. Egykor a bankrablók sofőrje volt, de menekülnie kellett.f4_1.png

4: Drive – Gázt! – szótlan hősünk vezetni nagyon tud. Egy bűnszervezetnek dolgozik, rosszkor volt rossz helyen, és a versenyzői álmoknak így lett annyi. Ám most a csinos új ismerős, akit erőszakos exe fenyeget, segítségre szorul és ő igyekszik mindent megtenni.

f3_69.jpg3: A szállító / Az olasz meló – Jason Statham az úszósportból indult, a filmeken mégis akciósofőrként indult el. A szállítóban bűnözőknek dolgozott, míg egy nap kinyitott egy csomagot, amit nem kellett volna. Az olasz melóban szintén volán mögött láthattuk, de más sofőri szerep is akad bőven a filmjei között.

2: Halálos iramban széria – Statham már ebben a szériában is f2_71.jpgbennevan, és volt itt is, hogy vezetett. De alapvetően Vin Diesel szériája, melyben egykor egy rendőr beépült egy illegális f1_66.jpgautóversenyzői körbe, akik loptak is a titkos versenyek mellett. Már kinőtte magát a sorozat, és a bűn ellenségei lettek, a fizika meg nem létezik számukra.

1: Baby Driver – Baby is a bűnözők sofőrje, mint a listán sokan mások. Mikor szerelmes lesz, próbál kiszállni, de ezt a főnöke nem nagyon hagyja. Ami a film különlegessége, hogy egy baleset miatt Baby füle szinte folyton cseng, és zenét hallgat, hogy elnyomja. Az akciók közben is ott van a zene a fülében, és remekül néz ki, ahogy zenére vezet. Azért is emlékezetes film, mert itt bizony mindenkire lecsap a törvény. Nincs YA happy end.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8516167626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása