Családi, balesetes, hitbe menekülő.
John első pillantásra szerencsés fiúnak látszik. Bár szülőanyja elhagyta, egy kedves, misszión járó amerikai pár örökbe fogadta, és a sajátjukként nevelik fel, nagy szeretetben. Egy összetartó, vallásos közösségben nőhet fel, ahol kitűnik a sport tehetségével. Mégis, folyamatosan kínozza, hogy a vér szerinti anyjának nem kellett. Nem 
tudja, hol az igazi helye a világban. Amikor egy baleset folytán a fagyos tóba zuhan, hosszú percekig tart, amíg kimentik, már a puszta létezésért kell küzdenie. Az orvosok szerint reménytelen az eset, de a család és a barátok nem adják fel. Hisznek a fiúban, Istenben, akitől egy csodát kérnek. Joyce még az új lelkésszel szembeni ellenérzéseit is kész félretenni, hiszen Jason atya olyan mértékben az anya mellé áll, hogy mit számít akkor egy modernebb frizura?
Vannak fenntartásaim a keresztény filmekkel. Mindig annyira erős bennük a propaganda, hogy olyan érzésem van, meg akarnak téríteni. Emlékszem, gyerekkoromban láttam valami mesét, amiben macik meséltek el bibliai történeteket és terjesztették a kereszténység tanait. Christopher volt a vezetőjük neve, még ez is megmaradt. Ha azt meg lehetett úgy csinálni, hogy ne érezzem hitterjesztő erőszaknak, ez miért nem megy a szórakoztató filmeknek?
Az Áttörés is annyira a hit mellé lök, hogy az már zavaró. Minden szereplőnek állást kell foglalnia a témában, nem egy jelenet a templomban játszódik. Van egyetlen ateista szereplőnk, aki természetesen a végére megtér, és komolyan el tudja hinni, hogy szólt hozzá Isten. Ez egy olyan film, amiben Isten csodát tesz, és még az orvos is kimondja ezt. Éppen csak a kezedbe nem nyomják a Bibliát, hogy imádkozz és higgy te is, mert az az egyetlen igaz ösvény! Ez engem pedig irritál, noha engem is kereszténynek neveltek.
Ha már a vallás témájánál maradunk a filmen, egy része volt, amit érdekesnek találtam. Ahogy Joyce ki van akadva Jason atyára, aki szerinte túl modern és felforgató. Nem tetszik neki a haja, az öltözködése, ahogy a zsoltárok helyett modern zenét is bevisz a templomba, az egész koncepció ellen kifogása van. Nekem pedig pont ez tetszett benne – Jason ebben a filmben egy modern lelki pásztor, aki tényleg ott van a közösségének, lelki támaszt nyújt, és nem ragad bele az elavult dogmákba és külsőségekbe, hanem modern egyházfi. Maivá formálja a tanokat és a külsőségeket. Ez az, ami szerintem valóban kellene a keresztény egyházaknak. Igaz, azért az nekem is sok volt a végén, amikor olyan istentiszteletet tartott, ami egy kibeszélő showra inkább hasonlított. Fotelek a templomban a szószék helyett… az azért nekem is modern volt.
Maga a történet – drámának ok. Ahogy a gyerek felteszi a kérdést, ki vagyok és honnan jöttem, miért nem kellettem, mi bennem a rossz. Ahogy az egész közösség összefog, hogy támaszt és vigaszt próbáljanak nyújtani, amíg az orvosok az életéért küzdenek. Joyce kitartása, aki végig hisz abban, hogy a gyereke felgyógyul és rendben lesz. Csak éppen mindezen rajta van az állandó színezet a hittel és Istennel. Anélkül kevés lenne a cselekmény, ezzel viszont nagyon-nagyon propaganda jellegű. A kevesebb több lett volna.
Látványelem nincs benne, ez személyes és karakterközpontú film. Azt hiszem, azért is hálásak lehetünk, hogy a szereplőknek nincsenek nagy istenes vízióik vagy látomásaik. Inkább maradtak a realista, hétköznapok megmutatásánál.
Ha ezt felhoztam, nem fogom megállni, hogy ne emeljem ki. Igaz történet az alapja, és a végén mutatnak fotókat az eredeti emberekről. Egymás mellé téve az igazi személyeket és az őket játszó színészeket. Nagy kár volt érte – annyira feltűnő, mindenki mennyivel rondább és átlagosabb, mint az őt játszó színész… Zavaróan nagy a különbség.
Egyszer meg lehetett nézni, de nem volt sem szórakoztató, sem elgondolkodtató. Propaganda!
Áttörés - 5/2,5 családi drámának elnéztem volna, Topher Grace is szimpatikus, de ez túl vallásos lett.
