Minden napra egy film

Minden napra egy film

Isi & Ossi

2020. szeptember 04. - BBerni86

Álomért küzdő, vagyoni különbséges, szerelmes.

Isi és Ossi szinte szomszédok – ugyanabban a városban élnek, csak éppen annak szomszédos kerületeiben. Ossi a gettóban küzd a megélhetésért: próbálja segíteni az anyját, aki egy pusztulásra ítélt benzinkutat üzemeltet, a nagyapja börtönben ül, ő pedig bokszolni szeretne professzionális szinten, de e család mellett még edzésre sem isi_ossi.jpgegyszerű eljárni. Isi szülei milliomosok, és a lánytól azt várják, legyen rendes úri lány, aki gazdasági szakon tanul az egyetemen. Isi számára azonban az iskola csak kínzás, séf akar lenni, ki is nézett egy megfelelő tanárt, de erről sznob anyja hallani sem akar. A lány így más módszert választ: kizsarolni, amit akar. Egy szórakozóhelyen fut össze Ossival, és megalkusznak. Ossi eljátssza a tapló barátot, cserébe Isi kifizeti a benzinkút adósságait. Arra azonban egyikük sem számít, hogy a megjátszott viszonyba egyre több igazi érzelem is vegyül.

Ahogy összefoglaltam a cselekményt, belém hasított, mennyire tipikus ennek a filmnek is a cselekménye. Tulajdonképpen két klisét vegyítettek össze: a kamu kapcsolat egyre igazibb lesz és a szegény – gazdag ellentét. Ebből építenek fel egy romantikus komédiát, amit mégsem éreztem annyira tipikusnak, mint a sarkításból leszűrhető lenne.

Ennek egyik oka, hogy nem lesznek alpáriak, de egy átlag amerikai komédiához képest nyersebb és karcosabb. Ebben úgy beszélnek egyes szereplők, hogy rossz hallgatni. Ok, valahol értem, hogy egy külvárosban, a leírt néprétegek között durvább a hangnem, de Isi is nagyon könnyen alkalmazkodik. Mondjuk, azt bírtam, hogy a lány a saját köreiben tökfejnek számít, akinek még az érettségit is a papa ügyvédje intézte, a külvárosban meg annyira kilóg értelmiségiként, hogy szinte villog.

A másik, a mellékszereplők. Nem szoktam meg, hogy egy romantikus komédiában ilyen szerepet kap a trash – egyszerűen nem tudok rájuk jobb szót. Ossi is annak született, de ő legalább dolgozik azért, hogy kikerüljön innen, és nem megy át ügyeskedő, nyelvileg erősen korlátozott, örök szegénységre ítélt lúzerbe. Az anyja viszont ilyen, és kifejezetten irritált is, ahogy a fia próbálja eltartani, ő meg játssza a benzinkút tulajt, amihez semmi érzéke és csak a bajt csinálja. A nagyapa is – a börtöntöltelék, aki 80 éves kora körül találja ki, hogy rap karrierbe kezd. A szövegei, a klipje is az a mély szint, de az egész helyzet komikuma azért elviselhető mellékszereplővé teszik.

Harmadszor, még a központi szerelmi szálban is van valami vadság. Kicsit a héja-nász ugrott be róla az avaron, amikor egymást csókolni is csak a másikat tépve tudják. Elvileg érzelmileg ennél gyengédebb viszonyig jutnak, de vizuálisan a hája verziót láttam.

Ettől más, mint amit megszoktam, ezért nem is éreztem, mennyire sokszor láttunk már ilyen történeteket. A tipikus romantikus cselekményvezetést is utólag ismertem fel benne – ahogy összejönnek, egy félreértés miatt jön a szakítás és a bánkódás, majd a nagy gesztus.

Netflix film, így nem lepett meg túlzottan, hogy a női főszereplő a talán legjobban menő német Netflix sorozatból, a Darkból érkezett. (Azt is ideje lenne végignéznem…) Dennis Mojen pedig a Traumfabrik (Álomgyár) férfi főszereplője volt. Ő annyira más karaktert kapott itt, hogy legalább látszik, hogy nem csak eye candy jelleggel alkalmazzák. Igaz, az a gengszter és szegény-kultúra világ, Mojen karaktere is, olyan fura nekem német filmben. Pláne, a rap kerettel, és még emlegetik is a 8 mérföldet.

Fura a nyitott vége is, bár abban látom a poént. Azért abban bízom, hogy nem folytatási tervek miatt hagytak meg kérdőjeleket.

Egyszer gond nélkül meg lehetett nézni. Ha nem is nevezném felhőtlen szórakozásnak, az jó benne, hogy karcosabb, mint egy amerikai romkom.

 

Isi & Ossi - 5/3 kicsit nyers, kicsit a sablonok szerint halad, nincs is lezárva, de egyszer elment.

https://www.youtube.com/watch?v=7WUv_c3aSb4

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3216188956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása