Gyerek kalandos, családi titkos, lakóházi mese.
Nyár, ugyanaz a lakóépület pár év különbséggel. Az egyik idősíkban a kis Gyuri próbálja elütni valahogy az időt, amíg a nagyszüleinél nyaral. Rosszcsont, aki szívesen megy tiltott helyekre, lóg be a moziba, és idegesíti az emeleten lakó Dragománt. Egy barátja édesanyja pedig kártyát vet neki, ami előrevetíti, mi vár rá a jövőben. A 
másikban Kornél igyekszik túlélni a mindennapokat – zavarja, hogy az asztmája miatt nem focizhat és az anyja mindentől félti. Unatkozik, míg egy itt nyaraló kislány fel nem vet valamit: itt mindenki mágikus lény, akik a múltban történtek elől menekülnek. Ahogy Kornél a rejtély nyomába ered, valami olyasmire bukkan, amit nem sejthetett előre: az igazságra az apjáról, aki egyre inkább hiányzik az életéből, de talán most ez is változhat.
A regénnyel találkoztam először. Tasnádi István írta, nyert vele díjat is. Az Időfutár miatt figyeltem fel a szerző nevére, és bár ez egy egészen más történet, ez is tetszett. A regény jobban is, mint a film, de általában ezzel így szoktam lenni. Azért az mindenképpen jó hír, hogy maga a szerző adaptálta a regényét forgatókönyvvé.
Aki nem olvasta, annak ez persze nem sokat jelent, de aki olvasta is, annak lesznek nagyon ismerős jelenetek és párbeszédek. Mivel friss élményem a regény is, ki tudom jelenteni, mennyire megfelelnek egymásnak benne az események. Van olyan párbeszéd, ami egy az egyben a regényből került a filmbe. Ezeket mindig tudom szeretni, itt is.
A történet pedig azért jó, mert sokkal több van benne a felszín alatt, mint ami látszik. Ha nagyon sarkítani az egészet, akkor igazából csak azt látjuk, ahogy ugyanabban a házban, csak más időszakban, két fiú eltölt egy nyarat. Mindkettőnek lesz egy jó barátja, mindkettőnek kalandjai vannak, és mindketten megtudnak a végére magukról egy nagy igazságot. A kis kalandjaik pedig kimerülnek olyasmiben, mint beszökni a moziba megnézni egy filmet, vagy felmenni a félelmetes öregúrhoz egy társasjáték kedvéért.
Viszont, két réteg van rajta, ami miatt ennél több. Az egyik, ahogy a fantasy elem bekeveredik. A nyaraló Iza hisz abban, hogy ebben a házban rejtőző mágikus lények élnek, és szép lassan Kornélt is bevonja a fantáziavilágába. Mennyivel jobban hangzik az, hogy a házban lakó öreg, részeges néni vízi manó, aki azért jár annyit a boltba palackokkal, mert nem bírja víz nélkül… A gyereki fantázia határtalan, és itt nagyon szépen összesimul a kettő. Akár intellektuális játék is lehet, hogy keressük Iza meséjének a gyenge pontját, hol lehet belekötni? De az eredmény, hogy a mágikus realizmust idézve itt mi választhatunk, melyik variáció tetszik jobban. Lehet a mesét, de a reálisabb képet is elhinni. Erre a regény is képes volt, és a film is egészen jól átvette.
Igaz, látványban nem tudja azt hozni, amit a regény esetén a fantázia. Nagyon látszik, hogy tévés filmet látunk – minimális helyszín, semmi effekt vagy látványelem, egészen szürke az egész. Helyenként erre filterrel is rásegítettek, meg lehet nézni, mennyivel fakóbbak a színek a múltat elevenítő jelenetekben.
De, a másik, ami ad egy plusz réteget. Ahogy egy élet tragédiája megbújik a sorok között. Gyuri története, akinek nagyon kisiklott az élete, de most talán kap egy esélyt helyrehozni sok mindent. Érdekelne is, mi van velük kb. egy év múlva, de ez egyik történetből sem derült ki. Ugyan Kornél a főszereplő, de az igazi dráma és feszültség nem az ő meséjében van, hanem abban, ami az apjával történt az életében, bár ezt csak elmesélik és nem látjuk.
A szereposztás felemás. A felnőttek esetében jobbat kívánni sem lehetne. Még olyan mellékszerepekben is, mint a nagyapáé, Koltai Róbert tűnik fel. De a gyerekek… esetlenek.
A regényt szerettem jobban, de érdemes volt a filmet is megnézni egyszer.
A kőmajmok háza - 5/3,5 a történet jó, de nem egyformán érdekes a két idősík. A gyerekszínészek esetlenek…
