Múlttal szembenéző, filmes, történetet újraélő.
Toby már az első, diákévei alatt forgatott filmjével beroppant és díjak sorát nyerte el vele. 10 évvel később még mindig csodagyereknek tartják, és remekül megél reklámok forgatásából is. A legújabb munkája Spanyolországba köti, ahol Don Quijote alakjával dolgozik. Amikor a főnök motiválni akarja, véletlenül pont egy olyan dvd-t sikerül a 
kezébe nyomnia, mely Toby első filmjét tartalmazza. A Don Quijote történet sok emléket felkavar benne – innen nem messze forgatta, és visszamegy megnézni, mi történt az egykori szereplőivel, a falubeliekkel. Rá kell jönnie, mit indított el. A cipész máig a kóbor lovag szerepébe képzeli magát, és keresi a hölgyét, akinek hőstetteit felajánlhatja. Toby-t a szolgájának nézi, és vele tart, amikor egy tűz miatt menekülnie kell. Az egykori Dulcinea pedig a sikert hajszolva Madridba ment, és pont annak az orosz oligarchának lett a szeretője, akit Toby főnöke ügyfélnek meg akar nyerni. Toby előtt lassan összemosódik a valósága és Don Quijote világa.
Rengeteg idő eltellett, mire ez a film meg tudott születni. A rendező, Terry Gilliam szeretett projektje volt, és nem mondott le róla, noha valóban olyan volt, mintha el lenne átkozva a projekt. Elég csak abba belegondolni, hány stábot szedett össze, mire tényleg le tudta forgatni a filmet. Toby karakterét kiemelve – Adam Driver, aki végül eljátszotta, tulajdonképpen az ötödik színész, aki megkapta a szerepet. Így utólag visszanézve, kik szerződtek le rá, amiből aztán nem lett semmi, durva, milyen neveket látok. Robin Williams, Johnny Depp, Ewan McGregor…
De milyen lett végül a film? Erre nem fogok tudni könnyen válaszolni. Még friss élmény, és emésztem még. Sok minden keveredik benne, és nem egy könnyen emészthető darab. Néhol szürreális, máshol szatirikus, van benne művészfilmes elem, de szórakoztató filmes is. Ehhez jön hozzá, hogy közel 2 és fél óra a hossza. Egyszer nem bánom, hogy láttam, de kehet, hogy aludnom kell még rá egyet.
Mert a történetet értem. Toby visszatér az első sikerének helyszínére, és szembenéz azzal, hogy hogyan adta el magát, milyen életet élt eddig, és a saját tettei, becsvágya milyen hatással voltak másokra. A ma felszínesebb világából belelökik Don Quijote regényes, romantikus és elmúlt világába, és ez megváltoztatja.
De nem hős film, és nem is happy end. Javier sorsa nagyon szomorú, és az sem tetszik, ami a főszereplővel történt a végén. Bár nem esküdnék meg rá, hogy ezt az üzenetet kellene kihámoznom belőle, de ebben a mai világban már csak az lehet hős, aki kész ebbe beleőrülni, mert a világban ma már csak a bolondok mernek hősök lenni? Mert a pénz és a hatalom az úr, akiknek az sem számít, ha valaki előttük hull a porba és hal meg?
Lehet, hogy a művészetről is lehet a kapcsán értekezni, mert az eleve dupla játék, ahogy a filmen valódi emberek szerepelnek, majd Toby maga válik egy film hősévé.
Körbe-körbe jár Don Quijote története, több szinten is. Nem csak az, ahogy Javier szerepben maradt a film után is 10 évvel. Toby történetében is ott vannak az elemei. Az eredeti, Javier és Toby. Visszatérő motívumok vannak, és mindenki életében megjelenő Quijote történetek.
A látványban sok a művészfilmes elem, ami nekem nem tetszett. Ahogy az álomvilág és a valóság összemosódik, közben nem is tudni, melyik-melyik. Nem egyszer sötétnek is éreztem a filmet, bár lehet, hogy csak sok volt a két és fél óra, és elfáradtam benne.
Akit viszont ki fogok emelni. Jonathan Pryce, aki Javier, Don Quijote volt a filmen. Annyi emberséget, sebezhetőséget és mégis erőt tett a karakterébe – nálam messze ő volt a legemlékezetesebb benne, Adam ’Star Wars’ Driver ide vagy oda.
Az biztos, egy darabig megint nem nézek Gilliam filmet. Emésztenem kell őket, ezt is.
Az ember, aki megölte Don Quijotét - 5/3 még ingadozom. Néhol túl szürreális, nem tetszett a vége sem, de akkor is valamit tud.
