Eltűnt gyerekek után nyomozó, családi tragédiás, kezdethez visszatérő.
Matthew 40 éve próbált boldogulni feleségével és három fiúkkal. Mivel az asszonynak állandó felügyeletre volt szüksége, és a legkisebb fiúk némi fogyatékkal élt együtt, nem mehetett el messzebb állást keresni. Már veszélyben volt a házuk, mindenük. A harmadik szülés óta depressziós asszony nem bírta a terheket, öngyilkos 
lett. A két idősebb és egészséges fiút a nagynénjük családja befogadta, a kis John az apjával tartott, aki állást és feleséget keresett, hogy visszavehesse mindhárom fia nevelését. A jelenben Tom keresi 8 éve elveszett fiát. A nyomozó meg van róla győződve, hogy a sorozatgyilkos Roggiani kapta el az ő fiát is, de bizonyítani nem tudja. Egy építkezésről előkerül egy doboz, benne egy 40 éve elhunyt, 10 év körüli fiú teteme. A múlt és a jelen összeér, hogy egy sorozatgyilkos első gyilkosságának felderítésével Tom választ kaphasson, mi történt Tommyval, a fiával.
Még azzal is bajban vagyok, hogy megállapítsam, tetszett-e nekem ez a film. Szinte azt tudnám mondani, hogy most a semlegesség mocsarában dagonyázom. Egyes elemei jobbak, mások zavartak, de se nem felkavart, se nem szórakoztatott különösebben. Egy este elment, de ennél több hatást nem váltott ki.
Talán azért, mert elejétől a végéig bajban voltam azzal, hogy mikor is járunk. Hiszen a két nagy idősíkot nem volt nehéz megkülönböztetni. Volt a régi kor, amikor Matthew John fiával próbált boldogulni, és egy építkezésen dolgozott. Van a modern, amikor a nyomozó majd beleőrül abba, hogy megtudja, mi történt a gyerekével. A jelen az, ami ezen felül is kettéoszlik, és ezt majdnem csak a film végére értettem meg. Van egy 8 év, amit ugrik a két rész. 8 éve veszett el a 10 éves Tommy, ma már 18 lenne. Ezt csak akkor értettem meg, amikor az anyja kiakadt, kipakolta a szobát, miután a férje képébe vágta, hogy hiába várja a csodát. Tommy már nem jön haza, és ha haza is jönne, 18 lenne, akinek gyerekes lenne a 10 éves énjének a szobája. Addig nem bírtam összerakni, hogy Tom mikor nyomoz annyira a sorozatgyilkos után, és mikor kerül elő a faláda benne a gyermek csontvázával. Ez zavart annyira, hogy el is vonta a figyelmem.
Most komolyan, ha eltelik közel 1 évtized, nem lehetett volna jobban megerőltetni magukat, hogy ez a szereplőkön is látszódjon? Most nagyon úgy érzem, ugyanúgy nézett ki Tom akkor és most. Ami zavart.
Bár, ha azt nézem, hogy James Van Der Beek akkor és most külleme hogyan néz ki… ő kapott maszkot, igaz, neki nem 8 évet, 40-et kellett öregednie a jelenetek között. Nagyon nem akarok belemenni, de mondhatjuk azt, hogy nem jelölném díjra a maszkmestert. Nekem inkább eszembe jutott egy rákban haldokló, mint egy vénember.
Ha már ilyesmik: azon is többet merengtem, hogy milyen fogyatékkal élt együtt John. Elsőre nem is értettem, miért nem akarja a nagybátyja befogadni a két bátyjával együtt. Pláne, hogy John volt a legbarátságosabb és csupa mosoly kölyök. Amikor először mondták rá, hogy fogyatékos, nem is értettem, miért. A film háromnegyede kellett, hogy összerakjam, enyhén értelmi fogyatékos személy volt. Nem volt olyan vészes, hogy indokolja a történteket.
A két idősík, ahogy összeérnek a szálak, és hogy a végéig nem látjuk a gyilkos arcát, dobott a filmen, de nem teremtett annyi feszültséget, hogy gond nélkül izgalmasnak tituláljam. A cselekmény is kényelmesen haladt.
A szereposztás mai szemmel nem volt rossz. Mellékszerepekben olyan színészek vannak benne, mint Jessica Chastain. Hamm is mást mutat, mint a Mad Man évadokban.
Hasonló témában, gyermekrablásban sokkal jobb filmek és sorozatok akadnak, de legalább nem fájóan rossz ez sem. Csak olyan… semmilyen.
Lopott életek - 5/3,5 tipikus thriller, amit kicsit feldob a két idősík, és annak elhúzása, hogy lássuk a gyilkost.
