Koncertet szervező, maffiával üzletelő, baráti társaságos.
A 19 éves Davie nem tudja, mit kezdjen az életével. Otthon lakik, focizgat, de a szíve mélyén tudja, hogy nem elég tehetséges. Amikor egy olyan lánnyal kezd ki egy buliban, akinek agresszív barátja van – amikor rajtakapja a srácot a barátnőjével, addig nem nyugszik, amíg el nem kapja Davie-t és el nem töri a lábát –, a sportnak is vége lesz. A kórházi ápolónő tanuló viszont szépséges, és imádja a jó koncerteket. A fiúnak csak akkor van esélye 
randira hívni, ha saját diszkót hazudik neki, majd egyre jobb zenekarokat ígér be. Davie a lány miatt kezdett bele, de aztán rájött, hogy ehhez van tehetsége. Egyre nagyobb bulikat és zenekarokat szervez le, a barátait is bevonva. Ugyan, ügyeskedni most is kell: minden jobb hely a helyi maffia kezében van, akik nem csak magas bérleti díjat szednek, de a bevételeket is vámolják. Minden gondjukra egy nagy koncert lehet a megoldás, már csak meg kell szerezni és le kell hozni az Iron Maiden-t vidékre…
Nekem már ott kezdődtek a gondjaim, hogy abszolút nem ismertem a zenekarokat, amelyeket Davie leszervezett és folyton hirdették a bulikat. Azt a történetből levettem, hogy egyre rangosabb bandák, de csak az Iron Maiden, akiknek mondott is valamit a neve nekem.
Ok, ez nem teljesen igaz. A film számomra legjobb poénja az volt, amikor egy új zenekart akarnak Davie bulijába bejuttatni, de neki nagyon alacsony bérért sem kell a banda, mert senki nem ismeri őket és nem is fogja. Azért a végén megkérdezte, mi a zenekar neve. Tipp? U2. Az egyetlenek, akiknek ismerném a slágereiket és még sokat szeretek is, és pont ők nem lettek benne a filmben. Értem, ez a poén, hogy pont Bono és U2 nem kellett, de akkor is…
A film szerves része a zene, egyik buliból csöppenünk a másikba, és a zenekarok körül forog minden. Mellette pedig ez a háttérbe viszi be a nézőket, hogy a nyolcvanas években hogyan tombolt a diszkó meg a házibulit idéző klubkoncertek. A végére ugyan növelni kezdik a srácok a téteket, és már nagyobb rendezvényeket szerveznek, de a film inkább a kezdeteket emeli ki. Amikor komoly gond a beugró előteremtése, amikor folyton futnak a pénz után.
Önmagában ez jobban érdekelt, mint ahogy itt a maffia szálat behozzák. Az, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy koncert összejöjjön, pláne, amikor az Iron Maiden kívánságait teljesítik, lekötött. Abban munka volt, nem ügyeskedés. De a filmben ez volt a kevesebb. Inkább arról szólt, hogy mivel az összes jó hely Fergie tulajdonában volt, úgy verhette át és használhatta ki a fiúkat, ahogy csak akarta. Ők meg persze trükköztek, hogy meglegyenek a bérleti díjak, meg némi hasznuk is akadjon. Annyira mondjuk nem ügyeskedtek, hogy jogosnak érezzem a Cselszövők címet.
Gondom volt azzal is, hogy nem volt szimpatikus szereplő. Davie tele volt rossz tulajdonságokkal és döntésekkel. Hogy drukkoljak egy olyan figurának, aki simán felteszi a barátai pénzét is a rulettre, aki gyakrabban menekül és bizonyul hűtlennek, mint bizonyítja, hogy van benne fantázia.
Az egész filmnek van egy képi és hangi világa, ami messze lökött. Nekem ez a stílus nem jön be – hasonlították a Trainspotting című kultfilmhez is – a kisvárosi nihil hangulata és a bandázó fiatalok még pipa is, de Danny Boyle zsenijét ebben a filmben senki nem fogja meglelni. Ahogy a színészei se fognak olyan karriert befutni, mint Boyle színészei anno.
Annyira ellenszenves volt a legtöbb karakter, hogy nem is nagyon érdekelt, hogyan játsszák őket. A legtöbbnek a szeme sem állt jól, a hajzatukról nem is beszélve. Ok, tudom, az egy ilyen kor volt. Örülök is, hogy még nem éltem akkor.
Fájdalmat nem okozott, de nem is szórakoztatott. Azt meg képtelen voltam eldönteni, mennyire valós, vagy csak távolról követte a valóban megtörtént eseményeket.
Cselszövők - 5/3 igaz történet az alapja, de eléggé untam. Végig vártam a nagy húzást, ami nem jött.
