Minden napra egy film

Minden napra egy film

Igen, séf

4. évad

2020. november 21. - BBerni86

Éttermes, szerelmes, párkapcsolati zűrös, megújuló.

A csapat életében komoly változások történtek. Maxim és Vika házasok, még tanulnak egymás mellett élni. Főleg Maximnak kell fejlődnie, hiszen a nő egyetlen hibája, hogy nem tud főzni. Az sem könnyíti meg az életük, hogy Vika egyre elkeseredettebben szeretne teherbe esni, és Maxim szokás szerint bajba sodorja magát. Befogadja a 11_21igen_sef.jpgMoszkvába költöző, öccsének mondott Gyenyiszt, aki zongorista ugyan, de Maxim állást talál neki a konyhában. A séf összeveszett a tulajjal, és átmegy a szomszéd étterembe dolgozni. Azért így is megtalálja a módját, hogy a Monet ügyeibe is belefolyjon – harcot indít az edényeiért a helyére érkező séffel, és az embereivel is tartja a kapcsolatot. Kátya is visszatér a Monetba dolgozni, rajta Gyenyisz szeme akad meg, aki még a lány apjának kegyét is hajlandó keresni, hogy Kátya végre komolyan vegye.

A történetben megint eltelt egy kis idő, és ugyan röviden visszautalnak a két évad közti filmre, akkor is különös, hogy évek teltek el a korábban történtekhez képest. Igaz, ez nem a szereplőkön és a viszonyaikon látszott meg legjobban. Kosztya és Násztya kisfián, aki már kezd beszélni, jár, szóval messze nem az a baba, akinek láttuk a születését a 3. évad végén.

Vika és Maxim között nem változott a dinamika, ami azért már fáraszt. A teljes évad első fele azon alapul, hogy a férfi valami balhéba keveredik, esetleg a nejével is összezördül, majd kibékülnek és mennek tovább a dolgok a következő összeveszésig. Ez annyira „se veled, se nélküled” kapcsolat már, hogy hiába néztem el, azért már unni is elkezdtem.

Pláne, hogy Kosztya és Násztya már kisgyerekes családot alkotnak, sokkal kevesebbet vannak színen, nincsenek érdekes történeteik. Elveszett Maxim mellől az ellensúly, és önmagában az ő párkapcsolati hullámvasuta nem köt már le. (Pláne, hogy ugyanazokat a hibákat követi el ismétlődően, amiket korábban is.)

Gyenyisz érkezése dobja fel a dolgokat, aki más humort hoz be a történetbe. Neki fogalma sincs a konyhai dolgokról, de ezt valahogy a séf elől titkolni kell. A beilleszkedés hamarabb megy – miután Maxim kikerül a képből, a lopkodós szakács albérlője lesz, és Kátya érkezésével ők veszik át a vezető szerelmes pár szerepét. Más dinamikával – Gyenyisz sokkal komolyabb és stabilabb érzelmi téren, mint Max volt. Neki a szakmában kell még megtalálnia magát, de nem kell attól félni, hogy nem tudja elkötelezni magát a lány mellett. Szívesebben is néztem őket, mint Vikát és Maxot az ugyanazokat a köröket futó hullámvasúton.

A konyhai életet két dolog pörgeti fel: az új séf, akivel Viktor Barinov séf vetélkedhet, és aki Vika pasija szeretne lenni. A másik, amikor Gyima úgy dönt, hogy show műsorban keres új séfet az éttermébe. Kifejezetten szórakoztató lett a sorozat tévés vetélkedője.

Végig vannak látványos ételek és konyhai humor, de a végére ott is szintet léptek. Azt kifejezetten élveztem, amikor Viktor keze megsérült, és egy kézzel kellett állnia a versenyt a profi séfekkel. Olyan trükköket mutattak, amik érdekes is, látványosan is voltak.

Mivel Maxim az évad felénél kb. elmegy, nagyobb súlyt tettek a többiekre. A többi szakácsból is többet látunk, nem tolták át a főszerepet az új fiúra. Ez is jót tett a sorozatnak, változatosabb lett, és nem kellett ugyanazokat a konfliktusokat ismételgetni.

A CGI elemek… most sem vagyok képes azt mondani, hogy jól néznek ki. Már finomabban bánnak velük, de legtöbbször nem éreztem, hogy olyan pluszt adnának vizuálisan vagy szórakoztatásban, ami indokolja a bekerülésüket.

Színes, szórakoztató, korrekten összerakott darab, CGI trükkök nélkül is.

Egyelőre az ötödik évadról még nem láttam bejelentést, ha lesz, majd még mesélek arról, mit alkotnak a moszkvai szakácsok gyöngyszemei.

 

5/4 jót tett neki a közepén a vérfrissítés, de alapjaiban ugyanaz a romantikus komédia maradt.

https://www.youtube.com/watch?v=OmeBLwj8xHI

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4216289942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása