Minden napra egy film

Minden napra egy film

Hubie, a halloween hőse

2020. december 06. - BBerni86

Elvaduló ünnepes, emberrablós, barátokra találó.

Hubie igazi anyámasszony katonája, aki bőven elmúlt 40, de még az anyjával lakik, nem kicsit pösze, és máig rendszeresen csúfolódásoknak van kitéve. Ennek ellenére azt tekinti küldetésének, hogy halloween idején mindenkit biztonságban tartson a városban – Salem pont arról híres, hogy előfordulhatnak természetfeletti veszélyek és boszorkányok. Hubie az egyikük leszármazottja ráadásul. Bár maga is retteg sok mindentől, ilyenkor hubie.jpgbátran szembe megy az árral és minden gyanús esetet lenyomoz. Mint a kedves új szomszédot, aki néha meglehetősen állatiasan viselkedik. Közben emberek tűnnek el, és a közeli elmegyógyintézetben is szökés volt. Hubie most fut össze régi nagy szerelmével is, aki pár éve már elvált, és csak Hubie nem veszi észre, hogy benne lenne, ha barátságnál több lenne közöttük. Közben Hubie anyjának is megvannak a maga tervei.

Ezzel a filmmel kipipáltam a heti katasztrófa turizmust. Ritkán van szerencsém olyan filmhez, ami vállaltan ennyire szemét, mint a Hubie. Igen, maga Sandler is lenyilatkozta, hogy direkt szemét filmet gyártott. Nem is érdemes megnézni, tényleg szemét.

Könnyen le lehetne tudni a film minden szegmensét egy jelzővel: pocsék. De azért nézzük meg alaposabban, miért is az.

A cselekmény leginkább semmilyen. Nagyon sok szálat lekezd, aztán kicsavar és nem egyszer nem is érettem, minek csinálják és mutatják azt, amit. Nem éreztem egyszer sem, hogy tétje lenne a dolgoknak. Még paródiának is silány, ahogy fogják az ismert horrorok egy-egy elemét és kicsavarják. A farkasemberes szál – amit végig lebegtetnek, szerintem maguk sem döntötték el, hogy elmebeteg vagy alakváltó a karakter. A diliházból szökött elem, aki megindul a kisváros felé? Az alapon túl semmiben nem emlékeztet a Halloween filmekre. A boszorkányok, ahogy a szellemkastélyban eltűnnek az emberek. Minden csak átverés és idegesítően buta.

Ezt a karakterekről is el tudom mondani. Hubie egy jóindulatú debil. De most komolyan, pisis lepedőben megy be az iskolába szellemet megjeleníteni középkorú szerencsétlenként? A Trópusi vihar óta tudjuk, hogy nem szabad fullban nyomni a kretént. Adam Sandler itt fullban nyomta, és bele is tett a karakterbe minden idegesítő nüánszot, amiért a filmjei és karakterei nagyját rühellem. Ok, egy kivétel akadt. A saját női énjét, mondjuk Hubie női ikrét nem keltette életre, az maradt csak ki. De mindenki mást is elő lehetne venni. A rendőr, a farkasember szomszéd, az anya, a helyi jó nő, aki pont a helyi kreténbe szerelmes? Már csak azért is idiótaság a köbön, mert ha annyira Hubie a szerelme gimi első éve óta, akkor miért ment hozzá máshoz? Mert elhisszük, hogy nem merte megszólítani? Persze.

Külcsínben is siralmas a film. Olcsó és szemét a dekoráció, nem is rémlik semmi, amin legalább mosolyogtam vagy kicsit borzongtam volna.

Mivel ez elvileg komédia, viccesnek kellene lennie. Nem az. Sokkal inkább kiakasztó. Egy idióta siralmas kalandjai rémes jeleneteken keresztül. Talán csak az volt mosolygós, amikor egy kutyát nézett Hubie a szomszédja átváltozott alakjának, és a kutyát akarta rábeszélni, hogy adja fel magát a gyilkosságokért.

Az is fájdalmas, hogy Sandler milyen neveket elhívott ebbe a szemétbe. Stiller, Buscemi, Kevin James – ennél sokkal többre érdemesek. Sandler baráti kör, ok, tudom.

Már csak el kellene feledni ezt a borzalmat. Minél gyorsabban.

 

Hubie, a halloween hőse - 5/1 a történet, a karakterek, a látványvilág és a humora is szemétre való. Sandler mélyrepülés.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8116320724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása