Minden napra egy film

Minden napra egy film

A bagoly és a cicababa

2020. december 23. - BBerni86

Összetalálkozó, összemelegedő, útkereső.

Felix könyvesbolti eladó, aki arról álmodik, hogy egy napon sikerszerző lesz belőle. Egyelőre ott tart, hogy kiadója sincs, mindenki visszadobja a történeteit. Éppen egy újabb kudarcot emésztene meg, amikor a háziúr közli vele, hogy az egyik lakó, egy nő panaszkodott az éjjeli gépelésére, mondván, nem tud tőle aludni. Felix szét is néz, ki a_bagoly_es_a_cicababa.jpgpanaszkodott rá? Ki is szúrja a szemközt lakó Dorist, akit kifigyel és ő is beköp: a lány kuncsaftokat hoz fel a lakásra, és pénzért kínálja a bájait. Az eredmény: Dorist meg az éjjel utcára teszik, és a nő elvárja Felixtől, hogy mivel miatta nem tud hova menni, fogadja be egy éjjelre. A cserfes, nyughatatlan nő pillanatok alatt a férfi idegeire megy, ugyanakkor valami el is indul közöttük, ami egyre bonyolódik, mire reggel lesz.

Barbra Streisand miatt néztem meg, akinek az énekhangját is szeretem, és színészkedni is tud. Ennek ellenére mégsem hozzá kötődnek a filmről az első benyomásaim. Mert mire jönni rá nagyon hamar?

Az első, hogy ennek nagy valószínűséggel színpadi alapjai vannak. Két lakás a film helyszíne, alig van külső jelenet (ha ki lennének vágva, se tűnne fel), és minimális a szereplőgárda. Leginkább Felix és Doris vannak színen, akik iszonyatos mennyiségben beszélnek. Még azt is ki tudnám bökni, ha színpadon néztem volna, hol lenne a törés, vagyis a két felvonás közti szünet. (Amikor Felix is elveszti az albérletét, és mindketten utcára kerülnek.) Nem ellenőriztem le, jól gondoltam-e, de mire végigérek az oldalon, majd rákeresek.

A másik, hogy olyan érzés volt ezt a filmet nézni, mintha az Álom luxuskivitelben ronda mostohatestvére lenne. Az alapmotívum ugyanaz, csak ez nyersebb. Holly abban a filmben nem lett abszolút szajhának beállítva, míg itt konkrétan látjuk, hogy Doris pénzt fogad el szexért, pornóban szerepel és egy bárban táncol. Az események is sűrítve vannak, Felix egyetlen éjszaka után jut el odáig, hogy kell neki ez a nő. De miért?

Egyik szereplő sem volt szimpatikus. Még Doris a tűrhetőbb, részben Streisand miatt is. Ő kapja a poénokat, ő vállalja jobban magát, és élelmesebb. Felix viszont végtelenül sótlan és szürke alak, nem véletlenül utalnak rá a címben bagolyként. Mivel annyira más a két ember, látatlanban romantikus komédiát képzeltem el, de ez nem az. Nem is igazán romantikus, mert ezt szerelemnek nevezni? Nem fogom.

Még valami, amit majd megnézhetnék. Felix az egyik jelenetben elárulja a korát, én meg majdnem kiköptem a monitorra a teát. Hogy lenne 31 éves? Megnéztem, George Segal 36 volt, amikor játszotta. Nem tűnik soknak ez az 5 év, de látva az. Én még öregebbnek saccoltam volna, 41-42-nek. Ezek pedig zavarnak.

Komédia, de nem találtam viccesnek. Konkrétan egy jelenet volt, amin tudtam nevetni. Amikor George felveszi a csontváz ruhát, hogy a csukló nőre ráijesszen és ami abból kisül. Az tetszett, kár, hogy ebből nem kaptunk többet.

Elvileg üzenete is lenne, de nekem nem jött át.

A kritikusok nálam sokkal jobban szerették a filmet, volt ilyen-olyan jelölése, és Streisand a legjobb komika Globe-jára is esélyes volt érte. Nekem inkább művészfilm, mint szórakoztató alkotás, és bizony nem egyszer unatkoztam rajta, pedig nem is lett hosszú film.

Ha már ígértem, kicsit utána olvastam. Valóban színpadi darab volt az alapja.

Van ma még elvetemült Streisand rajongó? Nekik remek lesz, másnak talán nem annyira.

 

A bagoly és a cicababa - 5/2 Streisand szimpatikus színésznő, játszani is tud, de rajta és egy poénon túl unatkoztam.

 Owl and the Pussycat Trailer - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2716356052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása