Cipőre vadászó, barátos, régi életet felelevenítő.
Devin mindene egykor a sportcipők voltak. Üzérkedett és kereskedett velük, nem egyszer járt egy-egy ritka darab nyomában. Ám szerelmes lett, és a családalapításhoz fix kereset és kiszámíthatóság kell. Felhagyott a régi élettel, teljesen száműzte az életéből a régi berögződéseket. Most azonban egykori legjobb barátja, Bobby felkeresi és egy biztos üzletet javasol neki. Ha levadásznak egy ritka cipőt, azzal egy hatalmas gyűjteményt szerezhetnek meg, amiből megvalósíthatnák a régi álmuk: egy saját boltot. Mivel a főnöke kiakasztja – Devin nagyon nem tud 
kibékülni a cégnél kötelező öltözködési normákkal – beleegyezik egyetlen közös munkába, szigorúan a felesége háta mögött. A biztos üzlet azonban pénzügyi katasztrófához vezet, és már nem lehet kiszállni anélkül, hogy ne kelljen bevallania a nejének, mi történt a félretett pénzükkel.
Ha már azt hiszem, nem lehet nagyon meglepni, biztosan jön valami, amit nem tudok ésszel felfogni. Ilyen szempontból a Sneakerheads is újdonságot jelentett. Ok, az emberek sok mindenért tudnak bolondulni és gyűjteni őket, de sportcipőket? Nekem is van pár kedvenc cipőm, de eszem ágában sincs azt nézegetni, hogy melyik cég mikor milyen cipőt ad ki, és fejből tudni az egyes darabok jellemzőit.
A sorozat alapján viszont az Államokban van egy mikroközösség, akiknek a cipők jelentenek mindent. Mániás cipőbolondok. Pedig nő vagyok, és nekem is megvan az érzés, amikor beszabadulok egy cipőboltba, és próbálgatok… Ez viszont annál sokkal mélyebb, és valahol betegebb is. A filmben van is egy jelenet, amikor azon merengenek a szereplők, hogy a cipővadászatból milyen jó sorozatot lehetne készíteni – valamelyik pedig azonnal rávágna, hogy mégis kit érdekelne az ilyesmi?
Ezzel meg is van fogva az egyik gond. Nem tudott lekötni a sorozat. Egyszerűen nem éreztem elég alapkonfliktusnak, hogy meg kell keresni egy ritka cipőt. Amilyen kisebb kalandokba keverednek mellette, azok pedig nem kicsit vannak eltúlozva. Michael B. Jordan, aki a Fekete Párduc után kapott a stúdiótól egy igazi párducot, akivel nekik most meg kell küzdeni? Erre csak annyit mondanék, hogy nem is Jordan játszotta a Párducot, csak annak kuzinját. De a világot átutazni és Ázsiában vakon kutatni, az sem jobb. Egyszerűen nem lehet elhinni, hogy valakik ennyire elmennének egy pár cipőért.
Mivel az összes fontos szereplő ennyire megszállott, nem is tudtam megkedvelni őket. Devin folyton billeg a családja és a szenvedélye között, és ezt rossz volt nézni. Bobby meg simán olyan életművész, akik az agyamra mennek. Másokat is bajba kevernek, nem gondolnak át semmit, csak élnek a mában és teljesen felelőtlenek.
Nem jött az életérzés, nem értettem a szereplőket, a kalandjaik meg nem érdekeltek.
Komédia sorozat is, de talán az egész évadban két olyan jelenet van, amin mosolyogni tudtam, de nem szívből. Ahogy a szereplők kalandjai, a poénok is túl agyamentek.
Az különösen zavart, ahogy a sorozatban megjelent Mark Wahlberg, akit mondanom se kell, hogy nem a színész játszott. Volt rosszabb is: egy egész rész ki volt arra játszva, hogy véletlenül összefutnak Jason Stathammel, aki rákattan Bobbyra és csomó mindenben segít nekik. Csak éppen ő sem tűnt fel, mindössze mindig emlegették. Csodálom is, hogy nem lehetett hallani, hogy nem tetszésüket kifejeznék a sorozatról.
2. évados berendelés még nincs, ne is legyen!
Sneakerheads – 5/2 akadt benne pár mosolygós jelenet, különben nem tudtam vele mit kezdeni. Nem kötött le.
