Olimpiára készülő, faji alapon megkülönböztető, embereket kihasználó.
A náci rezsim fontos eseménye a berlini olimpia. Nem csak a fajelméletet akarják itt hirdetni, de a többi nemzet részvétele jelenti a hatalmuk elfogadását, a Náci Birodalom politikai elfogadását. Az Egyesült Államok azonban sokáig fenyegeti őket, hogy tüntetőleg távol maradnak a sportolóik, hiszen a nácik nem engedik a zsidó 
sportolókat versenyezni. Bizonyítaniuk kell, ha zsidó versenyző a legjobb német versenyző, indulhat ő is. Gretel Bergmann magasugró tehetség, akit az apja még idejében Angliába menekített, ahol a zsidó lány bajnoki címet is szerez. Őt muszáj visszavinniük, és találni egy olyan német versenyzőnőt, ki képes legyőzni Gretelt. Az államapparátus a 17 éves Marie-t akarja ellene küldeni, akinek szintén megvan a maga titka. Ám azzal nem számolnak, hogy Gretel nyerni akar és összebarátkozik Marie-val is. Mindketten ugyanannak a rendszernek a foglyai.
Bőven van még olyan történet, amit nem meséltek el és döbbenetes a 20. századból. A berlini olimpiáról láttam már több filmet is, és most érkezett egy újabb, ami egészen másképpen világít rá, milyen volt a náci diktatúra.
Pedig az elején úgy tűnt, a tipikus történetet kapjuk. A zsidó lány, aki jobb az árja németeknél, ezért minden módszerrel igyekeznek ellehetetleníteni. Nem engedik rendesen edzeni, elidegenítik a többi versenyzőtől és éppen csak el nem törik a lábát, hogy semmi esélye sem legyen. Még a kvalifikáció is reménytelennek tűnik: neki nem női versenyt kell nyernie, hanem a férfiakkal küldik ki versenyezni.
De van ebben a történetben két dolog, ami miatt mégsem az a tipikus történet: az egyik a vége. A mesékhez szokott, happy endet szomjazó én nem azt akarja látni, ami itt történik. Egy jobb világban Gretel lett volna az olimpiai bajnok, de ez nem egy jobb világ, hanem a náci kormányzat propaganda eseménye. De ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy nem egy tragikus történet. A barátság miatt, és a túlélés miatt. Gretel nem végezte Auschwitzban, azt már leírom itt, mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez a történet ott ér véget.
A másik, Marie története. Erről nem fogok többet írni, mert az a film legnagyobb csavarja – ha szinkronnal nézve elég könnyű rájönni, hogy mi is a csavar. Mondjuk úgy, ügyesebben kellett volna hangot választani neki, de németül mondjuk én se néztem volna meg. Nem is tudom, abban milyen hangja lehet…
Viszont, ez a mondanivalót nem teszi kisebbé. Marie és Gretel is olyan emberek, akiket a rendszer kihasznál és tönkretesz. Lehetne is vitatkozni, hogy ki lesz jobban lerombolva. Most könnyű lenne azt mondani, hogy a zsidó lány és a holokauszt nagyon nyer, de ha csak a két személy személyes terét nézem, azért az is egy nagy pokol, amit Marie kell, hogy túléljen. Tulajdonképpen a személyisége alapját veszik el tőle, és mint kiderül, minden ígéret ellenére nem kaphatja vissza, és még évekig élősködött rajta a rendszer.
Ez a két elnyomás, amit a két lányon keresztül mutatnak be, teszi izgalmassá a filmet. Sportfilmnek csak korrekt, mert valljuk be, a magasugrás nem éppen izgalmas sportág. Az edzések, a versenyek szépen megvannak, még némi feszültség is került bele, így azokon a részeken se unatkoztam, de nem az adta el nekem a történetet.
Külcsínre is korrekt, mondjuk, a témából adódóan nem nagyköltségvetésű látványorgia. A színészek a fontosabbak, és a két fiatal kedvelhetően hozza is a karakterét.
Tévéfilmnek nagyon korrekt darab, több ilyet is szívesen megnéznék.
Berlin 36 – 5/4 sportfilmnek csak átlagos, de a történet, amit elmond emlékezetes. Mese a diktatúráról.
