Minden napra egy film

Minden napra egy film

5 film, amit látnod kell

Sport

2021. március 16. - BBerni86

f5_84.jpg5: Vissza a csúcsra – Caroline volt a kisvárosi röplabda csapat lelke. Bajnokok lettek, és meg is akarták védeni a címüket. A lány azonban közúti balesetben életét veszti, és mindenki megzuhan. Az edző nem akarja feladni, és ráveszi a csapatot, ne adják fel a bajnokságot, nyerjék meg af4_96.jpg kapitányuk és barátnőjük emlékére.

4: The White Crow – Rudolf Nurejev kivételes tehetség volt, az orosz balett egyik csillaga. Azonban sok mindennel kellett szembenéznie, ő sokkal szabadabb lélek volt, mint amit a kommunista rendszer tolerált. Amikor a szabados viselkedése miatt, és attól félve, hogy disszidál, a fellépéseit is szabotálják, valóban a tettek mezejére lép.

f3_107.jpg3: Cheer – Texasban a foci mellett nagy népszerűségnek örvend a hajrázás is. A Navarro arra szakosodott, hogy a lányokból bajnokokat faragjon. A Netflix végigkövette a szezonjukat, a bajnokságra készülést. Közben megmutatta a lányok egyéni küzdelmeit, és az áldozatokat, amiket a sportért hoznak, valamint, amit kapnak érte.

2: The English Game – a foci az angol előkelők szórakozásaf2_113.jpg volt, akik ügyeltek is arra, hogy a bajnokságban mindig elit csapat nyerjen. Egy gyáros azonban a munkásoknak akarja a győzelmet, és kész fizetni is a játékosainak. A f11_1.jpgprofi football alapjait kezdik lerakni, de a nemesi klubok összefognak ellenük – míg nem jön ott is valaki, akinek a játék az első.

1: Spinning Out – Kat minden nehézség ellenére bajnokká vált, a jégkorcsolya egyik leendő csillaga. Egy esés azonban megtöri a karrierjét, és a lány nem mer többé ugrani. A korcsolyáról azonban képtelen lemondani, így amikor a tehetséges, gazdag és nagyképű Justin partnert keres, jelentkezik. A páros korcsolyában van esélyük, a lány lassan leküzdi a traumákat, és Justinban egyre inkább társat is talál. Ám az eltitkolt betegsége, a családi nyomás megint a szakadék szélére löki, éppen a bajnokság kezdete előtt.f1_111.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4016465838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása