Minden napra egy film

Minden napra egy film

A fehér tigris

2021. április 07. - BBerni86

Felemelkedő, szolgasorból kitörő, indiai.

Balram a vidéki Indiában születik, egy szegény és nagy családban. Értelmes fiú, az iskolai tanára szerint ő az egyetlen olyan diákja, akit érdemes tanítani, és egy ösztöndíj lehetősége is felmerül a fiú előtt. Az apja azonban meghal, és a nagyanyja a kisfiút is dolgozni küldi. Balram már felnőtt, amikor rájön, mi az innen kivezető út: a helyi a_feher_tigris.jpgúr, akinek rendszeresen fizetnek a védelemért, most kezdte el bevonni az Amerikában tanult fiát az üzletbe. Balram az ő sofőrje szeretne lenni – annyi pénzt sikerül is a nagyanyjától kérnie, hogy megtanuljon vezetni. Olyan szolga lesz, aki minél jobban meg akar felelni a gazdájának, közben lesi el a trükköket. Csak közben ráébred arra is, hogy a jó szolga útja nem vezet sehova. Kihasználják, eldobják, emberszámba sem veszik. Így már az alkalmat keresi, amikor kitörhet a belé nevelt erkölcsökből és a szegény sorsból.

A felemelkedés történeteket szeretem, és előzetesen azt hittem, itt is valami olyasmit fogok látni, hogy a szegény, de tehetséges srác megvalósítja az álmait és befut. Nem éppen ezt kaptam. Mert rendben, Balram ki fog törni, de milyen áron? Korán sem egy felemelő történet ez. Inkább lehangoló.

A film alaptétele egyetlen igazság: a gazdagnak mindent szabad, a többiek meg szenvedhetnek. Mert a gazdag családban sincsen semmi pozitívum. Politikusokat fizetnek le, védelmi pénzeket szednek a nagyon szegényekért, a film alapján a semmiért, simán csak azért, mert megtehetik. A szolgáikkal rabszolgaként bánnak. Nagyon kifejező, amikor az egyikük Balram vállára teszi a lábát, aki kenegeti és masszírozza azt a lábat, és még szinte azt is megköszöni, amikor felrúgják.

De nem csak a szegény – gazdag viszony ilyen gyilkos a történetben. A szegény családon belüli hierarchia is kiakasztó. Az még talán jobban húzta az idegeim, mint az úr – szolga viszony. De, hogy a felnőtt férfi parancsra nősül, minden pénzét le kell adnia a nagyanyjának, aki semmit meg nem köszön, hanem mindent becsmérel és utasítgat. Kicsiben ő is úr a családon belül, kakas a szemétdombon.

Rossz volt nézni az egészet, és az egész rendszer, úgy, ahogy van, taszító. Nem is esett jól nézni ezt a filmet, mert átélhetően bemutatja az emberi kihasználtság ezernyi színét. Ha Balram női karakter lett volna, akit meg is erőszakol a gazda, akkor aztán minden lett volna.

Valahol értem is, hogy ha nem akar ebbe belepusztulni, akar Balram is más kell, hogy legyen. Nagyon érzékletes a film hasonlata a csirkékkel, amit egy undorító képsorral illusztráltak is. Csak hiába értem meg, attól még nem érzem igazságosnak sem, amit tesz. Pont az lesz az áldozata, aki egyedül rendes volt vele a családból. Bár, ez is a lecke része: a jót fizesd vissza hátba szúrással és gyilkossággal, akkor leszel sikeres.

A történet tehát lelombozó, és utálok belegondolni, hogy el is hiszem, hogy ilyen a valóság és nem csak Indiában. Persze, a látványban is megjelenő mély szegénység és nyomor tipikusan indiai környezetben kerül bemutatásra, de az emberi természetről elmondottak egyetemesek.

Jár a pont azért is, mert indiai színészekkel forgattak, és ha jól tudom, Indiában is. Az egyetlen számomra is ismert arc Priyanka Chopráé, aki az indiai amerikai családtagot játssza, és ellenpontot jelent a világnézete a családéval, amibe beházasodott. Kb. ő az, akivel lehet azonosulni, egyet leszámítva: ő is elbukik erkölcsileg a gázolás ügyében.

Az ilyen filmek után határozottan úgy érzem, az emberiség megérett a kihalásra is.

 

A fehér tigris – 5/3,5 kellően sötét történet, nem is szórakoztat, inkább nyomaszt. Milyen lehet a regény?

The White Tiger | Official Trailer | Netflix - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2216493294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása