Kamaszos, szerelmes, útkereső.
Julie látszólag éli a tökéletes életet, és a középiskola utolsó éve az ő tündöklése lesz. A legmenőbb lány az iskolában, aki azzal a fiúval jár, akit mindenki imád: a teniszcsillag Mickey az övé, az iskolai bálba is együtt készülnek, ahol nagy valószínűséggel ők lesznek a bál királya és királynője. Csak éppen Julie unatkozik ebben az életben, és valami többet szeretne, ha még nem is tudja, mit. Véletlenül ismerkedik meg a város rosszabbik 
felében lakó Randyvel, aki tetovált, a saját zenekarját vezeti. Vonzódnak egymáshoz, és a különböző hátterük ellenére járni kezdenek. Julie felszabadul, Randy támogatja a divattervezői álmait, és Julie kész a régi barátait is hátrahagyni a fiúért. Ám amikor Randy jönne, neki kellene megpróbálni kicsit jobban beilleszkedni a lány világába, jönnek a zűrök is. Mennyit bír ki a szerelmük, ha mindenki el akarja őket választani ezek mellett?
Feldolgozás, ugyanezzel a címmel és történettel már forgott egy film, amiben a fiatal Nicholas Cage volt Randy. Nem is értem, miért kellett ezt a történetet újra elővenni, amikor szerintem nincs benne semmi olyasmi, amiért újra kellene forgatni.
Vagy talán az, hogy Julie keresi a helyét és kész lázadni is, nem megfelelni az elvárásoknak, hogy önmaga lehessen? Ez egy olyan üzenet, ami mindig és minden kamasznak eladható szerintem, de akkor modernizálni kellett volna a történetet. De itt nem tették át a történetet napjainkba, hanem egy anyuka meséli el a kamasz lányának a maga vad ifjúságát és az első szerelmét, így maradt retró a környezet.
Abszolút olyan érzet volt, mintha egy klipet néznék a nyolcvanas évekből. Pont onnan, ahol a Hirtelen 30 hősnője 13 éves kamasz volt. A harsány színek, azok a göndörített borzalmas frizurák, a ruhák… Támadás a szemem ellen. Nem is tudom, mi fájt legjobban. Azok a fitness dresszek, amiket Jane Fonda és társai hoztak divatba, vagy a frizurák? A hajzatok – a ruhák között akadt szép is, de ezek a hajkoronák…
Giccses és túltolt az egész, amit az álarcosbál is jól tükrözött. Olyan jelmezek voltak ott, hogy csak lestem. Volt, aki kékre festette magát, hogy Hupikék Törpike legyen, de akadt itt Jackie Kennedy a híres rózsaszín Chanelben, és ET is megjelent a kis barátjával. Túl sok volt.
A film zeneisége is érdekes, jobb szó híján. Szinte musical, az összes fontos jelenet zenés betétként van jelen, és énekelnek, táncolnak végig. Kb., mint a Grease. Annyi különbséggel, hogy nem eredeti dalok mennek, hanem a kor zenéjét idézik meg. Elég sok énekeltek fel újra a színészek. A kedvencem különben az Under Pressure volt, de azt a dalt eredetiben is szeretem. Különben olyanokat találunk a soundtracken, mint a Kids in America vagy a Girls Just Want to Have Fun. Nem fájdalmas élmény, mert egészen meglepett, hogy egész korrekten énekelnek a színészek. Jessica Rothe és Chloe Bennet is kellemes hanggal bír, ha azért a színészetet nem is kell feladni nekik a pop szakmáért.
Ha már zene – egy rész kifejezetten zavart. A gazdag és szegény ellentétet a zenében is behozták. A gazdagok az olcsó pop, a szegényebbek a rockos dalokat kapták. Csak éppen annyira higított és popos az a rock, hogy simán beleférne a rock Trollok repertoárjába is.
A történetre nem érdemes sok szót vesztegetni. Tipikus: a pár szerelmes, a társadalmi különbségek közéjük állnak, de tudjuk, egy romantikus komédiának mi a vége.
Azt meg nem minősítem, hogy 17-18 éveseket játszanak 27-35 közötti színészek.
Nem tett rám mély benyomást, egyszer megnéztem és holnapra el is felejtem.
Valley Girl – 5/2 egy nyolcvanas évekbeli videóklip hangulatát fogta meg, a dráma abszolút elmaradt.
