Kórházas, személyes boldogságot kereső, másokon segíteni próbáló.
A COVID nagy kihívást jelentett a kórháznak és a benne dolgozóknak is. Mindenki a kimerülésig hajtotta magát, áldozatokat hoztak. Max a kislányát az anyósáékra bízta, és sokáig vár, amíg vissza meri hozni. Akkor is be kell látnia, hogy az ő munkabeosztása és munkamániája mellett segítségre lesz szüksége Luna nevelésében. Lauren
annyira megszokta a pörgést, és a nagyobb döntéseket, hogy nehezére esik a régi munkamódszerekhez visszatalálni. Közben a menekült nő, akinek segített, képes lesz letenni a különbözeti vizsgát és orvosként keresheti tovább a jövőjét. El azonban nem akarják engedni egymást: a barátság szerelemmé mélyült. Iggy egy betege túlzottan kötődik a férfihoz, ami több veszélyes helyzetet is eredményez és a férfinak át kell gondolnia, hogyan végzi a munkáját. Floyd is szenved: a költözés miatti szakítása és a visszaminősítése mellett egy házas nőbe szeret bele.
Amikor egy sorozat zárása annyira bekattan, hogy az előtte levő 13 rész már nem is tűnik olyan érdekesnek. Őszintén szólva az első évadtól benne volt, hogy egyszer ez lesz, de attól még nem örülök neki. Georgia volt, akit kedveltem, és kezdettől utáltam, ahogy Helen Max felé nézegetett… de ok, megpróbálok elvonatkoztatni.
Az már ö9nmagában érdekes történet, miért csak 14 rész az évad és került olyan későn vetítésre. A New Amsterdam azon kevés kórházas sorozatok egyike, mely eddig igazi kórházban forgott. Ez ugye már nem volt lehetséges, és fel kellett építeni a díszleteket. Ezért is lett rövidebb az évad, és tartott tovább, amíg adni tudták a részeket.
Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a vírus a cselekmény egy részét is átírta. Pontosabban, egy szereplőt lehúztak miatta. Floyd helyére érkezett egy új orvos, akit Daniel Da Kim játszott. A nyitányát lehúzták a 2. évadból, a 3-ban pedig talán kétszer mutatták. A sorok között volt egy szerelmi története Helennel, de ebből alig láttunk valamit, majd az egész karakter eltűnt a szürke ködben. Jött vissza Floyd. Ennyire kurta-furcsa karaktert rég nem láttam sorozatban.
Ez volt a sorozat, ami elég korrekten igyekezett a valóságot is beengedni a cselekménybe. Folyamatosan reflektáltak a történésekre, és szabályosan rossz volt nézni, ahogy küzdenek a vírussal a legrosszabb időszakban. De később is, volt pl. egy olyan rész, amikor Max a hamarosan megromló oltóanyagnak igyekezett gyorsan betegeket szerezni, akiket be lehet oltani. De az sem volt semmi, amikor a pszichésen beteg és intézetben kezelt gyerekek hosszú idő után először találkozhattak a szüleikkel. Nem ment el rózsaszín irányba, hanem nagyon komoly traumákat vettek elő. Mit lehet mondani, amikor a szülő azzal szembesült, hogy sokkal jobban megvolt, amíg a COVID miatt el volt vágva a beteg gyerekétől?
Ezt a sorozatot továbbra is nagyon eladja az, ahogy Max igyekszik modernizálni és igazán jó, embereket segítő kórházat létrehozni. Némelyik akciója ugyan igazi agymenés, pl. a kórház átnevezése, mert egykor indián területen épült, és egyes csoport ezt máig sérelmezi, de vannak nagyon értelmes ötletek is benne. Pl. a kórház zöldebb működése tetszett.
Itt alapvetően minden részre jut valamely orvosi eset, May egy akciója és mellette a szappanos magánéleti szálak. Most erre haragszom, mert én nem örülök a Max – Helen szerelemnek, de a következő évadig majd megemésztem valahogy. Az jobban érdekel, mi lesz Floyd szerelmi háromszögéből.
Vagyis, ez továbbra is marad nézős kórházas sorozatom, a végét leszámítva ez az évad is ok.
New Amsterdam – 5/4 a vége nagyon elvette a kedvem, bár tudtam, hogy ez lesz. A kérdésfelvetései most is jók.
