Nyomozós, képességeket lopó bandát elkapó, saját erőt elfogadó.
Gary Moreau nyomozó egy időben a szakma csúcsán volt. Ő volt az összekötő a város szupercsapatával, és együtt fogtak el olyan bűnözőket, akik az erejüket rosszra használták. Ám mióta a csapat vezetője, Gigaman egy bevetésen életét vesztette, Moreau elvesztette a talajt a lába alól. Már alig dolgozik, sokat iszik és a csapat is
szétesett. A teleportáló Monte Carlo nyugdíjba vonult, a jövőbe látó Callista hátrányos helyzetű fiataloknak nyitott edzőtermet, és igyekszik őket terelgetni. Moreau azonban új ügyet és társat is kap. Képességgel bíró emberek tűnnek el, míg mások olyan képességekkel kezdenek el rendelkezni, ami korábban nem volt nekik. Cecile nem engedi lerázni magát, és a nyomozás közben Moreau lassan magára talál, összeáll a régi csapat és feldolgoznak közösen néhány traumát, hogy együtt állíthassanak meg egy elvetemült csoportot, akik Gigaman lányát is kiszemelték maguknak.
A cím miatt voltak előzetes elképzeléseim, és azt kell írnom, kellemesen csalódtam. Valami félig idióta komédiára számítottam, valami Szuperzsaru (Terence Hill szuperképességekkel bíró rendőr, csak a vörös színtől elveszti a képességeit) kópia, csak butább poénokkal és sokkal harsányabban.
Ehhez képest ez egy egész komoly, értelmes film, amelyben valóban vannak szuperképességekkel bíró emberek, de hihető és működik is a történet. Tetszett, ahogy fokozatosan lettünk bevezetve ebbe a világba. Az elején nem is értettem, miért az a címe, ami, amikor nem is szuperhősös. Folyamatosan bontja ki, milyen emberek vannak a világban, milyen bűnbanda ténykedik, és hogyan létezik ebben a filmvilágban a képesség, kiknek van, és honnan jön a cím.
Jó kriminek, ahogy a banda nyomába ered a nyomozópáros. Párhuzamosan látjuk, hogy derítik fel az ügyet, és miket és miért csinálnak a bandában. A kettő jól kiegészíti egymást, és jó a dinamika is.
Ehhez jön hozzá, hogy Moreau története is hoz meglepetéseket. Valamit látunk belőle, és a történet folyamán derül ki, hogy mi van a mogorvasága és a magányos farkas volta mögött. Jobban megismerjük a férfit, és ahogy kiderülnek a részletek, másként lehet rá nézni. Mondhatni, fordul körötte egyet a film – ahogy a cselekménnyel is el tudják ezt játszani. Ahogy a krimiből szuperhős film lesz, a jó szándékú, de irritáló nyomozó is szuperhőssé válik. Roppantul élveztem, ahogy ezt a csavarást kivitelezték.
A látvány is pont annyi, amennyi kell. Nincsenek nagyon látványos képességek, de amit bemutattak, azokban volt ötlet is és korrekten kivitelezték. Tetszett pl. a tűz használata is, de a kedvencem az anyagmanipuláció volt. Mert azt eladta, hogy nem csak a szememnek akartak kedvezni, de el is játszottak azzal, mit lehet azzal kezdeni, ha valaki képes a dolgok súlyát megváltoztatni. Ötlet volt ebben is, de pl. Monte Carlo is, aki teleportál, de Parkinson-kóros, és ez okoz zavart a képességében is.
Bár alapvetően sötétebb a film hangulata, nem maradt ki belőle némi humor sem. Elsősorban Monte Carlo neve mellé tennék ilyen jeleneteket, de eltaláltak egy olyan szintet, ahol elférnek egymás mellett a komolyabb drámák és a mosolygósabb pillanatok is.
Ami meglepett, hogy Pio Marmai hozta a karaktert, a drámákkal együtt. Róla mindig a Csak a baj van veled! bolondja ugrik be, de jól állt neki Moreau más személye is. Vimala Pons frizuráját viszont átgondolhatták volna, az nem állt jól a nőnek…
Kellemes meglepetés volt, szívesen néztem a filmet és meg is tudott lepni. A történetét, a karaktereit is kedveltem.
Hogyan lettem szuperhős – 5/4 annyit csavart a zsáneren, miközben hozta a várt elemeket is, hogy tetszett a film.
