Megszállottas, bűnökbe keveredő, vidéki, sötét.
Willard világháborús veterán, aki túl sok szörnyűséget látott a csendes-óceáni fronton. Hazatérve egy pincérlányon akad meg a szeme, és hamarosan már egy új vidéken gazdálkodik és alapít a nővel családot. Még kiskamasz a fiuk, amikor Charlotte komolyan megbetegszik és Willard elmélyén eluralkodik a vallási őrület. Egy imarönköt állít fel, megszállottan imádkozik a fiával és áldozatot is mutat be. A rák ellen az ima azonban nem elég, és a megárvuló Arvin a nagyanyjához kerül, aki már nevel egy árvát. Lenora egy megbolondult prédikátor árvája, aki azt hitte, fel tudja támasztani a holtakat és a feleségén igyekezett tesztelni az elméletét. A felnövő Arvin újabb borzalmakkal szembesül majd: a fiatal prédikátorral és bűnös hajlamaival vagy a fényképező párossal és halálos gyűjteményükkel.
Donald Ray Pollock brutális regényt írt a II. VH utáni és a vietnámi háború időszakának Amerikájáról. A Mindig az ördöggel kegyetlen, de jó regény, nem egy jelenete égett bele az agyamba. A Netflix filmesítette, és egy nagyon eltalált feldolgozás a végeredmény.
A sikeres adaptáció már abból is feltűnik, hogy a szerző is része maradt a munkafolyamatnak. Pollock a történet narrátora lett, ha nem is ő dolgozta forgatókönyvvé a regényét. Jó munkát végeztek ilyen téren: lineáris történetté és egymás mellé tették a szereplők történeteit, miközben minden lényeges elemet megtartottak. A regényhez képest a brutalitásból visszavettek, de talán nem is fog senkinek hiányozni, hogy Bill Skarsgard viking szinten álljon neki egy fának áldozni, vagy Robert Pattinson kamaszlányokat rontson meg.
Annyi szereplő, cselekmény van, hogy a film csak sodor előre, miközben a szereplőket elkezdi egyfelé terelni. A maga módján izgalmasan, bár nem ez a jó szó. Pszichésen megkapó, hogy hányféle őrület születik meg és hogyan tart az átlagember is az ördöggel, ha ennek nincs is tudatában. Gyarló emberek sora van itt, talán csak Arvin tud valamennyire hős lenni, bár erkölcsileg nála is merülnek fel kérdések. Hiszen attól, hogy jogosan torolja meg a mostohahúgával történteket, még gyilkossá lesz. A többiekhez képest azonban kifejezetten normális tud maradni.
A sötétség filmje ez, körkép a bűnös vidékről. Itt annak van húzása, hogy milyen rettenet történhet még meg a cselekményben. Nem elég a szereplőket folyamatosan sújtó katasztrófák, még szerencsétlenek is tudnak lenni mellette. Pl. az egyik öngyilkos akar lenni akasztás által, de meggondolja magát – csak megcsúszik a lába és akaratán kívül felakasztja magát. Bumm. A barbár emberek, az a sok rossz. Csodálom is, hogy nem lettem depressziós a film végére.
Látványra is korrekten összehozták. Nem horror környezet, nem a látvánnyal borzasztanak, de hangulatteremtő ereje van a környezetnek, a díszletnek és a környezetnek is. Látszik belőle, hogy nem mai világban játszódik, de modern kor.
A szereposztás meg szinte mozis. Bill Skarsgard nagyon belekerült a pszichopata szerepkörbe, és most is jól állt neki az őrület. Nem egyszer eszembe jutottak a Stephen King történetekben játszott szerepei. Tom Holland a maga részében főszereplő, és ahogy fentebb emlegettem, övé a leginkább pozitív és életképes szereplő. Robert Pattinson nálam nagyon alacsony polcon ül, de itt ő is többet mutatott a külsejénél. Jól kombinálta a prédikátor szerepében a megnyerő és az alávaló vonásokat. Sebastian Stan, Jason Clarke, Harry Melling a férfiak részéről mind ismertek. A női szerepek a halványabbak, de még itt is olyan nevek vannak, mint Mia Wasikowska vagy Haley Bennett. Sok mindent tettek bele a színészei is a filmbe és róluk is lehet emlékezni rá.
Érdekes, hogy a kritikákban a sötétsége van negatívként kiemelve. Én meg úgy éreztem, hogy sokkal fogyaszthatóbb és kevésbé sötét, mint a regény volt.
Mindig az ördöggel – 5/4,5 sztárparádé erős alakításokkal, egy olyan történetben, amitől borzong/borzad a néző.
