Nem friss emlékem Stephen King novellája, de azért annyi emlékem van, hogy azt ijesztőbbnek és sötétebbnek találjam, mint amilyen filmet készítettek belőle. A vége miatt is, de nem kizárólagosan.

Fel van hígítva és egészen olyan, mintha családi film irányba lenne eltolva a történet. Nem is annyira a mumus benne a lényeg, hanem a gyásszal való szembenézés. A két gyerek is szenved az anyjuk elvesztésétől, de a családapa közel teljes tagadásban él, és akaratlanul is bántja ezzel a gyerekeket. Nem véletlenül az kerül a záró, megnyugtató kép helyére, hogy az apa végre megnyílik és tud beszélni az érzéseiről. Mintha a szörny csak jelképe lenne annak, hogy a családban tragédia történt és szép lassan elemészti a túlélőket.

A másik, amivel nehezen barátkoztam meg, hogy a történet egy mumusról beszél, de ennek kevés nyoma van a filmben. Egyszer utalnak a mitológiájára, amikor a másik család túlélője, az anya beszél arról, hogy mennyire ősiek ezek a lények, és azóta fenik a foguk ránk, hogy az ősember megtanult tüzet nyújtani. Különben egészen úgy viselkednek, mint a szellemek. Nem lett karakteres, más ez a szörnyetegtípus, pedig ezzel lehetett volna játszani.

Erre kapcsolnám rá, hogy a vizuális effektekért, a kinézetért felelős szakemberek se voltak éppen ötletesek. A szörny nem a Szörny RT. egy plüssállata és senki nem tenné szerintem dísznek a falra, de nem annyira ijesztő, ahogy egyesek hátrahőkölnek tőle a film során. Nincs egyedi vonása, még a rondasága is jellegtelen. Ha már emlegettem a Szörny RT-t, ott is a szekrényből jött a szörny, és a Pixar millió meg egyszer kreatívabb tudott lenni már ott és akkor, mint most ennek a filmnek a stábja. Hát, van olyan szörny onnan, ami ijesztőbb lett volna, mint amit most kaptunk…

Az egyéb elemek sem sikerültek jól. Ahogy a kamaszlány, Sadie nyomozni kezd és hinni a húgának. Semmi rejtély, semmi megerőltetés, tulajdonképpen készen kapja a válaszokat. És amit már írtam, ezek nem nagy dolgok. Annyira nincs alapozva a lény, a mozgása és a céljai, hogy az tragikus.

Vártam végig, hogy valami ijesszen meg, de itt egy hatásos jump scream sem sikerült. Különben az olyan ijesztést olcsónak tartom, és egy horrortól többet várok, de itt semmi nincs. Maga a szörny ronda, de nem olyan szörnyű, hogy megijedjek tőle. Az összecsapások is egyszerűek és nincs semmi plusz bennük. Gyorsan le is zajlanak. Min kellett volna itt megrémülni? Pedig még azzal is szórakoztattam magam, hogy figyeltem, hányszor látni a mumust mögöttük vagy a háttérben, amikor erről nem is tudnak. De hiába, nem hoztak ki belőle semmit.

Nincs olyan színész sem benne, aki elvinné a hátán. A legismertebb név ránézésre Chris Messina, ő játssza az apát. Nem kellett összetörnie magát – a legfőbb érzelme a film nagyjában a semleges tagadás. Direkt az a lényeg, hogy ne mutasson ki semmit. Sophie Thatcher, a kamasz Sadie a leginkább főszereplő, de neki sincs igazán mit játszania. Legfeljebb a legjobb barátnő vonalon sikerült beletenni egy kis LMBTQ feszültséget, ami nem tudom, direkt, vagy véletlen volt-e. Minden esetre a Bethany felé mutatott érzelmek szélesebb skálán mozogtak, mint a szörnnyel kapcsolatosak.

Láttam már jó King-adaptációt, de ezt nem tartom annak. Se látványban, sem ijesztésben, de történetben sem volt emlékezetes.