Kisvárosi, démoni erős, véres.
Riley Flynn megcsinálta: okos srác volt, akinek sikerült elkerülni a szigetről, ahol született. Karrierje lett, sok pénze, de egy részeg estén minden összedőlt. Elaludt a volánnál, és arra ébredt, ütközött és a másik autót vezető kamasz halott. Börtönbe kerül, 3 évvel később térhet haza. Már csak a szigetre, a halászok közé, ahonnan egész
életében menekült. Nem találja a helyét, és az sem segít, hogy a nagyon vallásos anyja ragaszkodik hozzá, hogy velük menjen a templomba. Ott egy fiatal papot találnak, aki addig helyettesít itt, amíg az idős John atya felépül – az egyház is észrevette a jeruzsálemi út alatt, hogy súlyos gondok vannak az egészségével. Az érkezésével csodák és borzalmak egyszerre érkeznek meg a szigetre: a part tele van döglött macskák tetemével, míg a pár éve egy eltévedt golyó miatt lebénult lány újra járni kezd. Egyesek hinni akarnak, mások kételkednek, és közeleg a végzetes mise.
Mindent összevetve ez egy kifejezetten korrekt horror volt. Persze, bele lehet kötni – mibe nem? – de ami egy ilyen sorozatba kell, ebben megvolt.
Kezdjük talán azzal, hogy a rendező rutinos horror készítő. Talán az sem lep meg senkit, hogy Flanagan már a Netflix részére adoptált King történetet is. Ez is olyan, mintha a horror mesterének a keze közül került volna ki. Ahogy a kisvárosban terjedni kezd a sötétség, először csak alattomosan, érezni, hogy a felszín alatt valami sötét mozgolódik. A végére pedig jön is a vérfürdő és a rettenet, de addig az emberek személyes drámái is horrorba fordulnak. De ennél direktebb is lehet utalni Kingre: kisváros, vámpírok, elszabaduló rettenet – ugye, nem csak nekem jutott eszembe a Borzalmak városa?
Ennél fontosabbnak érzem azonban kiemelni, hogy mennyire jól van ez a sorozta felépítve. A nagy egész, ahogy kapjuk az intő jeleket, amit a közösség nem vesz észre vagy félreértelmez. Ahogy mindenki személyesen is küzd és legalább akkora harcokat vívnak magukban, mint amit majd a vámpírral kell. Családi drámák, a saját lelkiismerettel való küzdelmek és azok az emberek a közösségben, akiket szívből lehet gyűlölni, és ők mégis a talpukra esnek. Bev alakja is olyan, hogy King is megirigyelhetné. Látszólag jóravaló, vallásos asszony, aki a legsötétebb lélek az egész közösségben, és jól elrejtve borzalmas dolgokat művel. (Az a szegény kutya… ok, külön megvetem a szereplőket, akik állatokat bántanak, de ahogy Bev művelte. Ördögi.)
Működne simán kisváros drámának is, de a misztikum rátesz még egy lapáttal. Bár, arra rá kell állítani az agyunkat, hogy más a kulturális háttér itt, mint nálunk. Én már a macskáknál vámpírt sikítoznék, itt meg kb. úgy vannak vele, mint a The Walking Dead-ben a zombikkal. Ahogy mi ismerjük ezeket a lényeket, ők annyira nem. Mintha új lenne.
Izgalmas, hogy a vallással mit tud kezdeni ez a sorozat. Ahogy a keresztényi értékeket ki tudják itt forgatni, ahogy egyszerre képesek megmutatni, hogy mit jelenthet pozitív értelemben, de milyen pusztító is lehet a vak hit. Mellé rakva egy hithű muzulmánt, aki egészen más szemszögből tud nézni arra, ami a szigeten elindul.
Jól néz ki, hangulatos a sorozat és visszatérő képeket is profin használ. Mint a vízen lebegő csónak. A tűz. Megvan a nyomorúságos kisváros minden nyomott hangulata és színe. A végére pedig valóságos infernót égetnek belőle.
A casting is teljesen rendben. Ismerős színészek, de nem túl nagy sztárok, átéléssel szerepben.
Talán zárszónak azt hagynám, milyen ütős lett a zárás. Emlékezetbe ég.
Midnight Mass – 5/4,5 szépen felépített, hatásos és különösebb vérengzés nélkül tudott horror is lenne. Sötét.
