Utolsó dalt átadó, elköszönő, kalandos, új családot találó.
Egy kis dél-amerikai állat Kubába keveredik, ahol egy idős utcai zenész nyújt neki menedéket. Tőle kapja a Vivo nevet és tanítja zenélni, hogy Havanna utcáin együtt lépjenek fel nagy sikerrel. Vivo szereti az öreget és ezt az 
életet. Meg is ijeszti, amikor Andres élete nagy szerelmétől kap levelet, aki az államokban lett sztár. A búcsú fellépésén szeretne megint együtt zenélni. Andres így kap egy második esélyt, hogy megvallja az érzéseit és átadja a nőnek írt dalt. Vivo féltékeny, és mire belátja a hibáját, már nem tud mit tenni. Andres örökre elaludt. Vivo így célul tűzi ki, hogy eljuttatja a koncertre azt a dalt. Ha ehhez be is kell szöknie Andres egy Amerikában élő rokonának a holmija közé, és meg kell győznie a kislányt, hogy segítsen neki. Indulhat a kaland, flamingókkal és Everglades túrával, természetvédő cserkészekkel és csend kedvelő kígyókkal.
Nem tudom, van-e olyan zenés projekt, amire ésszerű keretek között Lin-Manuel Miranda most ne kapna pénzt. A Hamiltonnal színháztörténelmet írt, és bedolgozta magát a Disneyhez.
Igaz, a Vivo még nem a Disney projektje. A Netflix hozta forgalomba, és Miranda a zenéjéért volt felelős. Különben, simán elmenne Disney mesének is, talán csak a grafikája gyengébb, de nem annyira, amekkora különbség szokott lenni a Disney és Netflix mesék között. (Igen, mai napig állítom, ha a Disney rajzoltatja a Klaust, akkor az egy karácsonyi klasszikus lenne és az Oscart is hazaviszi.) De vissza a Vivo világába!
A történetben van gyász és halál, az apa karakter hal meg az elején. (Tipikus Disney, a szülő karakterek veszte.) Vivo pedig elindul a nagy kalandra, aminek a számára is jó vége lesz: újra talál egy családot. Mert az a mese üzenete, hogy az embernek/háziállatnak erre van szüksége. Szeretetre és családra. Ami pedig velünk marad, mert a mesét idézve, csak az élet telik és az emberek halnak, a szeretet és az érzelmek örökre velünk maradnak. Tudom, szerintem is tiszta giccs, de most jól esett a lelkemnek.
Pláne, hogy állatos mese volt. Már nem először veszem észre, hogy ezeket a tartalmakat sokkal jobban elfogadom és szeretem a mesékben, ha állatokkal tálalják. Jelen esetben a kis mézmedve hűségében és önzetlen szeretetében inkább tudok hinni, mintha pl. Andres kis gyámoltja vagy unokaöccse indulna el a kottával.
Igen, ezzel eljutottunk oda, amit kár volt megnéznem, mert így azért zavar kicsit. Vivo ránézésre nekem simán egy helyes kis majom volt. De rákeretem, erre kiderül, hogy a mézmedvék közé tartozik ez a dél-amerikai faj. Nem is nagyon hasonít az igazi állat az eredetire, maximum a színeiben és a foltjában idézi Vivo az igazit.
De nem is ez a lényeg. Az nagyon szerethető, ahogy átkalandozza magát a csapat a városon és a mocsáron is. Gabi eleinte az agyamra ment, de a végére még ezt a pörgős kislányt is meg tudtam szeretni. Jól hozta a humort, ahogy kész volt szembemenni mindennel és mindenkivel, vagy ahogy menekült a cserkészlányok elől.
Humoros, kedves kis mese ez, ami elég jól is nézett ki. Színes, kedves, aranyos. Nem egy figura olyan, hogy simán lehetne plüssként is árusítani.
A zene meg… mondjuk úgy, hogy rá lehet ismerni arra, ahogy Manuel használja a különféle stílusokat. Az már egészen a védjegye lesz, ahogy beletesz rap betéteket. Van itt szép lassú, pörgős rap, és végig a kubai ritmusok is dübörögnek.
Határozottan kellemes élmény volt, és a szinkront is szerettem. Ricsi, a ricsajpatkány… vigyor.
Az életteli Vivo – 5/4 helyes mese, Disney kompatibilis üzenettel. Kedves állatok, kis humor, kellemes dalok.
