Ha elmondom, mire emlékeztet, pont a csavar miatt, azzal le is lőttem, mi a film poénja. Bajban is vagyok, mert nagyon oda szeretném tenni és méricskélni őket. De akkor beérem annyival, hogy az a másik komoly és bűnfilm, ez sokkal inkább romantikus és bájos, csak éppen azonos poénnal adták el mindkettőt.

De, akkor a konkrét történet. Van egy nagyon hírhedt bankrabló, Marmalade. A bűntársa lebukott, börtönbe került és naivan már tervezi a szökést, hogy újra együtt legyen a lánnyal. A cellatársát vonná be, akinek el is meséli a megismerkedésük és a bűnözői pályafutásuk. A lényege az tulajdonképpen, hogy Marmalade a bűnöző, ez a szerencsétlen meg a szerelmes marha, akit nagyon könnyű volt megvezetni. Még csak az sem tűnik biztosnak, hogy Marmalade tényleg szerette, nem csak kihasználta.

A film a múltból rendszeresen visszakapcsol a jelenbe - az az érdekesebb. Ahogy a cellába zárva Baron és Otis beszélgetnek. Amit mondanak és tesznek, de az is, ami ezzel igazából a szándék. Mert a múlt, az a románc inkább szánalmas, mint nézhető. Magamban végig azt mondtam, hogy Baron egy idióta. A végére ugyan kiderül, miért volt ez a benyomásom, és az átértékel dolgokat, de addig is, így tudtam nézni. Baron mit szerencsétlenkedik össze és mit el nem hisz a problémás csajnak.

Elkalandoztam. Otis és Baron. Főleg utólag érdemes elemezni a kettőst, mert mindenkinek megvan a maga titka. Így a film két fordulatot is hoz, amikor ezeket megismerjük. És itt lenne kedvem megint emlegetni azt a jobb filmet, de nem teszem. Nem azok a szereplők, akinek látszanak. Ezzel a trükkel csak az a baj, amiben először látod, abban megjegyzed és gyakran az lesz a klasszikus. A többi csak annak valamiféle újrajátszása. Mint most is.

Akció nem sok van benne. A jelenben, a szökés kapcsán valamit azért összekaptak, de a múlt ilyen téren is szánalmas. Eleve Baron meséje csak és belengi a szerelmesek vattacukor-rózsaszín világa. Marmalade maga is olyan, mint egy drogos álom a rózsaszín hajával és a ruháival.

Nagyon nem bírtam azt a csajt, de hangsúlyozom: Baron és Otis a lényeg. Hozzájuk ismert neveket is szerződtettek. Joe Keery remek szerencsétlenke lett, kb. mintha a Stranger Thingsben nem magát játszaná, hanem Charlie Heaton (Jonathan) szerepét. Aldis Hodge meg a Cross miatt kicsit szintet lépett nálam, bár áll a kritika, amit a filmben is megfogalmaznak neki: nagyon mű a bűnöző négere. És itt direkt a szteretípia.

A kritikái elég vegyesek, én is kb. így érzem magam vele. Egy része tetszett, de a film egy jelentős részét kedvem lett volna áttekerni. Nem szokásom, de most volt késztetésem. Az a románc nagyon nem feküdt.