Minden napra egy film

Minden napra egy film

Különösen veszélyes bűnözők

2021. december 21. - BBerni86

Hajszás, kincskereső, átverős.

Nolan Booth az egyik legjobb tolvaj a szakmában. Az FBI különleges ügynöke, John Hartley régen a nyomába jár, és Rómában majdnem sikerül is nyakon csípnie. Booth azonban el tud menekülni Kleopátra egyik tojásával – amelyből három van a világon, de együtt nem voltak már több, mint 100 éve és az egyiknek nyoma is veszett. Hartley az Interpol segítségével a búvóhelyén kapja el a férfit és a világ egyik legkeményebb börtönébe,red_notice.jpg Oroszországba záratja. Nem számol azonban azzal, hogy a világ másik legjobb tolvaja, a Futó szintén erre a tojásra hajt. Ezért gond nélkül besározza az ügynököt, aki Booth mellett találja magát a cellában. A két férfi kénytelen szövetséget kötni: megszöknek, megszerzik a másik két tojást, és elkapják a Futót – így Booth lesz a legjobb tolvaj, Hartley pedig tisztázhatja a nevét. A játszmába azonban a Futónak is van pár meglepő lépése még…

Már nem egyszer fejtegettem, hogy a vírus miatt hogyan változott meg a filmnézés. Már nem moziba járunk, hanem sugárzott filmeket nézünk. Nem egyszer van olyan, hogy valami éppen csak bekerül moziba, aztán már meg is vette egy online sugárzó. Akik meg direkt ilyen tartalmakat gyártanak, olyan filmekkel állnak elő, melyek moziba is vetíthetőek lennének.

A Különösen veszélyes bűnözők minden téren kiváló és szórakoztató mozifilm, egyet leszámítva: nem moziba készült. Netflix-film.

A története nem egy klisét használ, de ezeket nagyon ötletesen sikerült egymás mellé tenni. Benne van, ahogy az ellenfelek összebarátkoznak és jó párost alkotnak egymással – tudjátok, amikor a rendőr és a bűnöző együtt lesz igazán sikeres. Nagy White Collar rajongó voltam, és Idris Elba – Richard Madden ilyen filmjét is bírtam, csak hogy pár példát említsek. Van benne elveszett kincs keresése, ami az Indiana Jones filmeket juttatta eszembe. Az a náci raktár… szinte vártam, hogy Indy is belép majd oda. Mindezek mellett még heist movie is, és egészen a film végéig tartogatnak meglepő fordulatokat. Ennek a filmnek a végén meglepődtem: voltak elképzeléseim, milyen csavar lesz még, de erre egyáltalán nem gondoltam.

Különben azért is jár a pont, hogy simán nyitva marad annyira, hogy akár folytatást is kaphatna. Én vevő lennék rá.

Izgalmas lett, látványos és humoros is. Nem spóroltak a külsőségeken: sok és látványos helyszíne van, és az akciójelenetek is ki vannak dolgozva. A szökés az orosz börtönből, a hajsza Rómában, vagy az autós üldözés a náci barlangban, de még sorolhatnám. Szórakoztató, és jól is néz ki.

A színészek meg hozzák a maguk szexepiljét, amihez megfelelő ruhatár is járt. Gal Gadot nem véletlenül szexszimbólum, de a fiúk sem panaszkodhattak. (De attól még tény, hogy egy női estélyi emlékezetesebb, mint egy öltöny. Álljon bármilyen jól is.)

Sztárszereposztás, méghozzá elég nagy. Rock, Ryan Reynolds és Gal Gadot önmagukban is eladnak egy filmet, itt meg jó kis trió lettek. Mellette még olyan jópofa beugrókra is futotta, mint Ed Sheeran meglepetésvendégként egy esküvőn. (Jellemző különben, hogy a felszínes menyasszony neki sokkal jobban örült, mint a felbecsülhetetlen műkincseknek.)

Van benne bőven humoros beszólás és helyzet is. Rég szórakoztam ennyire felhőtlenül, miközben értelmes is volt a film. El is merengtem, melyik volt a kedvenc részem, de a film minden szakaszában találnék valamit, ami kifejezetten tetszett.

Mivel egy nagyon szórakoztató popcorn mozi, nem kellene azon gondolkoznom, hogy valami többet sikerült-e beletenni. Nem a tanulságokért nézzük. Közhelyeket persze könnyen tudnék hozni példákkal belőle, de nem igényli a film.

Határozottan kellemes meglepetés volt – nekem ilyen egy szórakoztató mozi, még ha nem is moziban, hanem a Netflix előtt ülve nézem.

 

Különösen veszélyes bűnözők – 5/4,5 remek szereposztással egy szórakoztató film, aminek sikerült meglepő csavart is adni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9816784694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása